Erdõszéli János

Erdõszéli János valóban az erdõ szélénél lakott és ez jó dolog, mert az erdõ madárfüttyös és könnyen vágható ott fütykös.Patak is kanyargott arrafelé és ez is jó dolog, amig játékos a kis vizikoma, de egyik tavasszal olyat tett, amit még sohasem.Úgy megáradt, hogy elöntötte János kertjét, házát.A disznókból vizidisznókat csinált, a kis házat meg úgy megrongálta, hogy az bánatában összeomlott.Nem maradt szegény Jánosnak más, csak a macskája: Éjjelmászkáló Nyávogó András.A cica a diófán várta ki a víz medrébe való visszatértét és a fatetõn idõnkénti panaszos nyávogással tiltakozott a vízkárok ellen. Amikor végre lejöhetetett, így szólt gazdájához:
- Tudod mit?! Amit tudunk, azt tudjuk, amit nem tudunk, majd ellessük, megtanuljuk, mindenütt van kulcslyuk! Menjünk világgá, kapjuk el a Szerencse egérfarkincáját!
Innyehinnyélt a javaslaton János, de a végén elfogadta.Utaztak cápás tengeren, büdös füstöt eregetõ hajón, rozzant szekéren, lihegõ lovon, csökönyös szamáron… Egy indiai fejedelem, azaz maharadzsa, úgy megszerette õket, hogy ítéletnapig tejben-vajban fürödhettek volna nála.Ám Jánost nyugtalanná lett vére megelégelte a dõzsölést, henyélést és a cica is unatkozni kezdett, mert minden egeret összefogdosott már a palotában.Igy szólt János a maharadzsához:
- Útra kelnénk, Fõkegyelmességû Nagyuram, habár csudajól éreztük magunkat kegyelmed vendégeiként. Azt kérem csak: legyen szíves kinevezni grófnak, mert kishazámban nagy a címkórság, kell oda a grófság.Hadd legyen némi tekintélyem!
Marasztalni próbálta õket a maharadzsa, de hiába.Kinevezte hát Jánost verestintás okirattal “sróffá”, ily módon némi hiba csusszant be a helyesírásba, de, ha jól meggondoljuk, némely sróf, vagyis csavar, a maga helyén négy grófnál is fontosabb lehet.Kapott továbbá fõnemessé lett Erdõszéli János “sróf úr” egy elefántot.Arra viszont a cicának, Éjjelmászkáló Nyávogó Andrásnak kellett tapintatosan figyelmeztetnie a maharadzsát, hogy ne legyen már marharadzsa, akin a galambok is nevetnek! Az elefánt sokat eszik, sok evés sok pénzbe kerül.Rákacsintott a cicára a maharadzsa és pénzeszacskókkal pótolta mulasztását, - igen bõkezûen.
Tengereken hánykódó hajókon, elefánttaposta utakon végesvégül hazaért János és cicája, no és méghozzá miféle szarkahordta hírekre? Kövér lett a király leánya csudamód, egész nap heverészik, eszik, unatkozik.Beteg talán?! Aki meggyógyítja, jutalmat kap, nem is kicsit, hanem tettéhez méltót!
Igy szólt a cica Jánoshoz:
- Száz földet, vizet bejártunk, ezer doktornál is doktorabbak vagyunk! Kigyógyítjuk mi a királylányt akármilyébõl! Nincs olyan a nap alatt, amin nem gyõz az akarat!
Jelentkeztek a királynál, meg is kapták a királylánygyógyítási engedélyt, ráadásul a szokásos teketória, a hetvenhét írásos kérelem alázatos beadása nélkül.Sokáig kérdezgették a súlyában túlgyarapodott királykisasszonyt errõl-arról, felelgetett is az selyempaplanos ágyikójából immel-ámmal.A cica János fülébe súgta a diagnózist, vagyis a baj orvosian cifra okát:
- Lustandórum Csakfeküszendium Folytonevegetendum Unatkozániusz! Kapjon minden reggel bezzegbõr- deviszketendumot!
Rábólintott János és díszes dobozt adott át a királykisasszony udvarhölgyeinek:
- Nemes udvarhölgyek, udvarok gyönyörûségei! Legyenek szívesek reggelente ezzel a serkentõporral behinteni a felséges királykisasszony testét! Utána kiáltsátok kórusban: - IRÁNY A FÜRDÕSZOBA!
Viszketõpor volt a díszdobozban, de ugyancsak serkentett is.Futott a királykisasszony reggelente a fürdõszobába, hogy lemossák róla a bõrét nyugtalanító-kínzó valamit.Utána az úszómedencéhez kellett mennie, hogy az abba beengedett tizenkét aranyhalacskából minnél
többet kifogjon, ráadásul puszta kézzel.János elmagyarázta: ez a szép királykisasszonyt még szebbé teszi.Igy tartják az indiai Pikkelycsillandiában és, ha ott így tartják, így is van!
Reggeli után labdáznia kellett a királykisasszonynak az udvarhölgyekkel, Jánossal és a cicával.Ha az aranykoronával ékes labda elgurult, azt csak a királykisasszony kereshette meg, hozhatta vissza, ehhez senki másnak nem volt joga!
Teltek-múltak a hónapok.Az elhízott, lusta mozgású, teddide-teddoda királykisasszonyból ismét kedves, fürge szépség lett.Háját elvesztette, báját visszakapta. Délceg királyfiak könyörögtek, hogy õk is résztvehessenek a labdajátékokban.János és a cica beleegyezett.Õk nem pályáztak a királykisasszony kezére.Jánosnak a szakács leánya tetszett, “nyelves” Katica.No, valóban beszédes leányka volt Katica, de oly kedvesen csacsogott! Emellett kitûnõen fõzött, sütött, varrt - és szerette a tréfát.A cica is kedvelte Katicát, márcsak azért is, mert olykor kapott tõle sülthalat, libamájat vagy más ínyencséget, továbbá a leány cicája, Picinda Cecinda is igen tetszett a világlátott kandúrnak.
A királykisasszony kigyógyult testi-lelki bajaiból, de a felséges úrnak nehezen akart eszébejutni a megígért jutalom.Éjjelmászkáló Nyávogó András azonban buzgón nyávogott emlékeztetõket a király ablaka alatt, nemcsak éjjel, nappal is.Végül a király ráütött a legsárgább tökre és így szólt Jánoshoz:
- Végetért szolgálatod, János gróf.A földet, ameddig két szemed most ellát, egybõl neked adom!
- Hitte a király erõsen, hogy onnan, ahol éppen állnak, nem lát el messzire János a körben csücsülõ domboktól.Nem tudta, hogy a világban bolyongó legény egy idõben artistaként kereste kenyerét.Két erõs emberrel felemeltetett János egy rudat.Máris fent volt a tetején.Onnan messzire látott, hét faluról is megemlítette, hogy éppen mit csinálnak ott az emberek.
A király elõbb bosszankodott, azután nevetett - és a hét falut Jánosnak adományozta.
Örült János, de Katica, a szakács leánya is, aki hamarosan János felesége lett.Éjjeljáró Nyávogó András és Picinda Cecinda öröme sem volt kisebb.Gazdáik lakodalmán úgy szólt a macskanóta, hogy hét faluba elhallatszott.Volt ugyan akinek ez nem tetszett, füleit befogta, papucsát odadobta.Hja, kérem, nem minden emberfül egyforma méretre, s az is kétséges, hogy egyik-másik cicadalra érett-e…

Lelkes Miklós