ado 1+1 állatmenhely, kutyamentés, cicamentés
rss
  • Élõsködõk: bolha, tetû, atka, kullancs

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    I. A kullancsokról általában,
    II. Az Atkák,
    III. A bolhák,
    IV. A tetvek.

    I. A kullancsokról általában

    A tél végén és az õsz beköszöntével minden vadon élõ vagy kedvencként tartott állat, valamint a természetes környezetben barangoló ember ki van téve a kullancscsípésnek, valamint a kullancsok terjesztett vírusfertõzésnek.

    A kullancsokról

    A kullancsok az atkák fajának egyik alrendjébe tartoznak. Számos fajtájuk ismert, itthon kb. 25 féle található meg. Méretük 3-6 mm hosszú. Az élõsködõ a gazdaállatba kapaszkodik, és így válik vére szívójává. A vérrel teli kullancs eredeti méretének négyszeresére is felduzzad. A kullancs leválik "gazdájáról", ha teleszívta magát.

    Háziállatokon, különbözõ vadon élõ állatokon, s nem ritkán az emberen élõsködnek, de különféle fejlõdési alakjaik hüllõkön is elõfordulnak. Több súlyos betegséget terjesztenek (encephalitis, tularaemia, piroplasmosis stb.)

    Szélsõséges klímaviszonyokat is elviselnek, Skandináviától Olaszországig mindenfelé elõfordulnak. Ellenségük a szárazság vagy a hideg tél, mivel az elpusztítja a föld alatt, fák gyökerei között telelõ kullancsokat.

    Erdõkben, erdõk szélén élnek, ahol bõséges az aljnövényzet és magas a páratartalom - a tûzõ napon hamar elpusztulnak.

    A magasban várakozó kullancs áldozatának melegét, szagát és a kilélegzett levegõ szén-monoxid tartalmát érzékelve támad. Érzésteleníti a bõrt és azután szúrja a bõrbe sajátos, leginkább nyílhegyhez hasonlító ormányát (hiposztóma), majd kollagénnel a bõrhöz ragasztja magát.

    A vérszívás-táplálkozás napokig eltart, egy nõstény testtömegének akár 120-szorosát képes kiszívni. A vért besûríti, tömöríti és így tárolja. A kullancs, mivel kész táplálékot fogyaszt, nem ürít salakanyagot, belei vakon végzõdnek. Táplálkozás után lehullik áldozatáról.

    Ha kullancsot fedezünk fel a természetjárásból hazatérve, mihamarább távolítsuk el, mert az idõvel arányosan nõ a fertõzés esélye! A néphagyomány rengeteg módszert ismer a kullancs eltávolítására, de ezek többnyire veszedelmesek. Ne kenjük be a kullancsot a lélegzését akadályozó folyadékkal (pl. olajjal), mert a fulladozó élõsködõ visszaöklendezi a fertõzõ vért. Óvakodjunk a potroha megnyomásától is. A közhiedelemtõl eltérõen nem gond, ha beszakad a kullancs szipókája, mert szálkához hasonlóan kilökõdik a bõrbõl.

    Mi a kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás?

    A kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás súlyos, életveszélyeztetõ megbetegedés lehet, amely vírussal fertõzött kullancsok csípésével terjed.

    Hol fordul elõ a vírus?

    Európában az alábbi országok veszélyeztettek: Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Lengyelország, Horvátország és Szlovénia.

    A vírus Magyarországon a következõ régiókban honos: Budapest és környéke, Zala megye, Somogy megye, Vas megye, Gyõr-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Fejér megye, Veszprém megye, Baranya megye, Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

    A kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás lefolyása és az általa okozott komplikációk:

    A betegség elsõ tünetei a vírusfertõzött kullancs csípését követõ 5-14 napon belül lépnek fel az oltatlan személyek kb. egyharmadánál, láz, fejfájás, rossz közérzet, végtagfájdalmak formájában.

    A betegek egyötödénél fejlõdik ki a betegség agyhártyagyulladással, agyvelõgyulladással, agyvelõ- és gerincvelõ-gyulladással járó második fázisa, amely a kullancscsípést követõ 4. héten kezdõdik. A máj sejtjeit és a szívizmot is megtámadhatja a vírus. Súlyos esetekben arcideg bénulás, a tarkó, a vállöv és a karok bénulása léphet fel.

    A kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás következménye lehet hosszantartó fejfájás, szellemi leépülés és részleges bénulás. Ritkán a súlyos megbetegedés halálos kimenetel is lehet.

    Állatok esetében jellemzõ tünet a bágyadtság. Egyértelmûen kullancscsípés általi fertõzésre utal, ha az állat vizelete elsötétül. Ilyen esetekben haladéktalanul gyors orvosi segítségre van szükség.

    Hogyan terjed a kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladást okozó vírus?

    A kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás európai elterjedési területén csaknem minden 20-500. kullancs fertõzött a vírussal és képes a betegség terjesztésére. A kullancsok számára a legkedvezõbb életteret a mérsékelt éghajlati klíma és a magas páratartalom jelenti. Különösen veszélyeztetett területek az erdõk szélei, a tavak és folyók melletti ligetes részek, a védett erdõk aljnövényzete és a lombos erdõk, valamint a tûleveles erdõk közötti átmeneti részek.

    Mit tehet Ön, ha kullancscsípés érte?

    A fertõzött kullancsokból a kórokozó emberre való átvitelének valószínûsége annál kisebb, minél hamarabb eltávolítjuk a kullancsot. A kullancs eltávolítására ne használjuk azokat a régebben ajánlott módszereket, amelyek a kullancs légzését akadályozzák! Nem célszerû olajat, ragasztószert vagy bármilyen más anyagot a kullancsra csepegtetni, mert az oxigénhiánnyal küzdõ kullancsból még több vírus juthat az ember vérkeringésébe. A kullancsot csipesszel vagy ujjainkkal megfogva távolítsuk el a bõrbõl enyhe húzással. Kerüljük a csavaró mozdulatokat! A kullancsot lehetõleg egészen elöl, közel a fejéhez kell megfogni. Amennyiben kullancsrészek maradnak vissza a bõrben, azokat késõbb feltétlenül el kell távolítani!

    Milyen más betegségeket terjeszt a kullancs?

    A kullancscsípés által terjesztett agyvelõgyulladás vírusa által kiváltott megbetegedésen kívül a kullancs egy baktérium által okozott megbetegedést is terjeszt, az úgynevezett Lyme-borrellosist. Ennek a fertõzésnek a következményei: szívritmuszavar, szívizomgyulladás, bõrgyulladás, az izületek, az agyhártya, az agyvelõ és a gerincvelõ gyulladása. A borrellosis azonban antibiotikumok megfelelõ idõben történõ adagolásával kezelhetõ. Borrellosis elleni védõoltás jelenleg még nem áll rendelkezésünkre.

    Hogyan tudunk védekezni?

    A már kialakult betegséggel szemben megbízható gyógyszeres kezeléssel jelen pillanatban nem rendelkezünk. A hatékony védelmet a betegség megelõzése jelenti, amit adott idõben védõoltással biztosíthatunk.

    A védelem

    A hatékony védelmet a kullancs-csípés által terjesztett betegségre a megelõzés jelenti, amit idõben adott védõoltással biztosíthatunk. Kedvencként tartott állatok részére létezik bolha-kullancs elleni védõ nyaköv, lemosó sampon, aerosol, és tabletta, és oltás is. Természetjárás után érdemes önvizsgálatot, és állataink szõrének vizsgálatát elvégezni különösen tavasz kezdetekor, és az õsz beköszöntével.

    II. Az atkák

    Az atkák (Acari alosztály) forma- és fajgazdagságban kirívó csoport (Krantz, 1978), életmódjuk döbbenetes változatosságába Walter és Proctor (1999) nyújt bepillantást. Többségük kisebb mint 1 mm, és lebomló szerves anyagokkal táplálkozik, más fajok ragadozók, növényi vagy állati paraziták. Tömegesek a talajban, szerves törmelékben, emlõsök, madarak fészkeiben, emberi lakásokban. Testük az õsi csáprágós testfölépítéshez képest leegyszerûsödött, a proszóma és az opisztoszóma rendszerint összeolvadt, nem szelvényezett, vagy ha igen, akkor ez másodlagosan jött létre. Idegrendszerük erõsen központosított, egy vagy két pár pontszemük van, esetleg a szemek hiányoznak. Egyes csoportokban a lábak száma redukálódott. Kültakarójuk gyakran lágy, kitintartalma csekély. Egy részüknél megfigyelhetõk a sztigma nyílások, más részüknél a légzõszervek eltûntek, így a testfelület egészén át történik a gázcsere. Váltivarúak, néhány fajuk partenogenezissel szaporodik. Egyedfejlõdésük epimorfózis jellegû, õsi sémája: pete, lárva-stádiumok, nimfa-stádiumok, és végül az imágó. A lárvának csak 3 pár lába van, a nimfának és imágónak már 4 pár. A fejlõdési stádiumok száma csoportonként eltérõ lehet, pl. az óvantagok esetében a nimfa stádiumok száma elérheti a nyolcat, míg pl. a madarak orratkái esetében a partenogenetikus nõstények nimfákat szülnek.

    Kullancsalakúak (Ixodida rend) viszonylag nagy termetûek (1-6 mm), a sztigmanyílások (1-4 pár) a 2. lábnál hátrább, többé-kevésbé a test oldalán vannak. Sajátos szaglószervük a Haller-féle szerv, mely az 1. láb lábfején látható. Madarak és emlõsök, kisebb mértékben hüllõk vérét szívják. Hazai fajaikat Babos (1965) tekintette át.

    A kullancsok (Ixodidae család) szájszervei a fej csúcsán vannak, így fölülnézetbõl is jól láthatók. Kifejletten fõként az emlõsök vérszívói, de - különösen a lárvák - madarakból és hüllõkbõl is szívnak vért. Életük során két vagy három gazdaegyedbõl szívnak vért, ennek alapján "kétgazdás" vagy "háromgazdás" fajokról beszélünk (trópusokon egygazdás fajaik is vannak). Ez jelentõsen befolyásolja az általuk terjesztett egysejtû, baktérium vagy vírus fertõzések járványtanát. Fajaik viszonylag kevéssé gazda-specifikusak. Hazánkban leggyakoribb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), amely a vérszívás során Lyme-kórt és vírusos agyhártyagyulladást terjeszthet az emberre is . Hazánkban mintegy két tucatnyi faj él. Néhány fajuk a talajon tömegesen fészkelõ madarak kizsákmányolására specializálódott, így pl. hazánkban a partifecske-kolóniákban az Ixodes lividus, az arktikus és antarktikus tengeri madárkolóniákban (sirályok, alkák, pingvinek) pedig az Ixodes uriae elterjedt faj (Frenot et al., 2001).

    Óvantagok (Argasidae család) szintén nagy termetûek, de a szájszervek a hasoldalra helyezõdtek, így fölülrõl nem látszanak (a lárvák kivételével). Kültakarójuk gyengén kitinizált, pergamenszerû. Elsõsorban madarak és denevérek vérszívói, de a lárvák olykor emlõsöket, embert is támadnak. Hazánkban a baromfióvantag (Argas persicus) és néhány hasonló faj gyakori.

    A nyûgatkák (Parasitiformes rend) neve megtévesztõ, hiszen korántsem csak élõsködõ fajok tartoznak ide. A lábak csípõ íze (coxa, azaz a láb "töve") szabadon ízesül, nem nõtt a proszómához. A sztigmanyílások a 2.-4. csípõk között nyílnak, Haller-szervük nincsen.

    A bogáratkák (Gamasidae, vagy Parasitidae család) avarban és talajban élõ ragadozók és ürülékevõk. Nimfáik gyakran trágyabogarakra rögzítik magukat, forézissel terjednek. A Macrocheles muscaedomesticae trágyában él, legyek petéivel táplálkozik. A trágyacsomók között Musca legyekhez kapcsoltan, foretikusan terjed.

    Tetûatkák (Dermanyssidae és Macronyssidae családok) fõként madarak és emlõsök fészekparazitái, módosult chelicerájukkal szövetnedveket és vért szívnak. A fészeklakó madarak fészkeiben fiókanevelés alatt gyakran több tízezer - több százezer Ornithonyssus példány is él. A madártetûatka (Dermanyssus gallinae) a háztáji baromfiólak tipikus lakója.

    A denevératkák (Spinturnicidae család)

    Orratkák (Rhinonyssidae család) képviselõi madarak orrüregében és légjárataiban élõsködõ, vérrel táplálkozó állatok. Ez a leggyakoribb az atkák azon 3 csoportja közül, melyek egymástól függetlenül a gerincesek (fõleg madarak, kisebb mértékben emlõsök és hüllõk) légzõ szervrendszerében való élõsködésre specializálódtak. A Mesonyssus melloi a házigalamb (Columba livia) orrüregében gyakori.

    A Varroidae család egyetlen hazai faja az ázsiai méhatka (Varroa jacobsoni), amely a mézelõ méh külsõ élõsködõjeként jelentõs károkat okoz.

    A Prostigmata rend képvislõit az jellemzi, hogy a lábak tõíze (coxa) rendszerint összeolvadt a proszóma hasi oldalával. Testükön a sztigmanyílások a test elsõ felén, a 2. lábnál jóval elõrébb nyílnak, vagy hiányoznak.

    A bársonyatkák (Trombidiidae vagy Trombiciludae család) nimfái és imágói jellegzetes bíborvörös színû ragadozók, elsõsorban a fûben, avarban élõ apró zsákmányállatokra, gyakran petékre vadásznak. A 2. lárva-stádium egyedei hüllõkön, madarakon és emlõsökön megtapadva szövetnedveket szívogatnak. Emberen kellemetlen, viszketõ csípésnyomokat hagyhatnak. Hazánkban különösen a gyíkokon (Lacerta spp.) találhatjuk meg lárváikat. Gyakori fajok a tavaszi és az õszi bársonyatka (Trombidium holosericeum, Trombicula autumnalis). A trópusi hüllõk különbözõ csoportjaiban egymástól függetlenül többször is megjelent az atkazsebnek nevezett különös struktúra, amely a bársonyatkák vérszívásához kedvezõ, védett környezetet teremtõ, sajátos szerv (Benton, 1987). Voltaképpen ma sem értjük, hogy a hüllõknek milyen szelekciós elõnyt jelent a saját vérszívóik védelme vagy elrejtése.

    A Psorergatidae család néhány faja (Psorergates spp.) szarvasmarhán, juhon és háziegéren élõsködik.

    A szõrtüszõatkák (Demodicidae család) emlõsök (rovarevõk, denevérek, fõemlõsök, rágcsálók, páratlanújjú és párosujjú patások) szõrtüszõiben élõ, szabad szemmel nem látható, csökevényes lábú, szemek és sztigmák nélküli állatok. Az emberen két faj terjedt el, a Demodex folliculorum és a D. brevis, elõfordulásuk rendszerint tünetmentes.

    A Cheyletidae (vagy Cheyletiellidae) család fajainak többsége ragadozó, rendszerint más atkákra vadásznak. Egyes fajok ízeltlábúakon, hüllõkön, madarakon vagy emlõsökön élõsködnek. A Cheyletiella yasguri kutyakölykök jellemzõ faja, más fajok macskán, házinyúlon stb. okoznak fertõzést. Ezek az atkák szabadon mozognak a szõrzetben és hámtörmelékkel táplálkoznak, viszketést, bõrgyulladást okozhatnak.

    A Myobiidae család képviselõi emlõsök ektoparazitái. Gyakoriak a hazai denevéreken, más fajaik erszényesekrõl, rovarevõkrõl és rágcsálókról ismertek. Elsõ pár lábuk rövid, erõteljes kapaszkodó-szervvé módosult.

    A Tarsonemidae család család képviselõi közt szabadonélõ és élõsködõ fajok egyaránt vannak. Az Acarapis woodi a háziméh (Apis mellifera) tracheáiban él.

    A gömbhasúatkák (Pyemotidae) ízeltlábúak, így pl. bogarak, hártyásszárnyúak és molylepkék lárváin élõsködnek. Elevenszülõk, utódaikat igen fejletten hozzák világra. A Pyemotes hersfi lepkék hernyóin él.

    A Harpyrhynchidae család fajai madarak bõrén vagy bõrében élnek.

    Az édesvízi atkák (Hydrachnellidae család) vízben élnek. Az imágók gyakran élénkpiros színû ragadozók, lárváik jellemzõen vízirovarok, csigák, kagylók élõsködõi. Hõforrásoktól a barlangpatakokig sokfelé megtalálhatók. Számos hazai fajuk ismert (Szalay, 1964).

    A tengeri-atkák (Halacaridae, vagy Halarachnidae család) elterjedtek a legkülönbözõbb tengeri élõhelyeken, néhány csoportjuk édesvízben él. Egyik alcsaládjuk (Halarachninae) képviselõi fókák, kutyák és majmok légutaiban fordulnak elõ. Egy másik alcsalád (Raillietiinae) fajai kérõdzõk füljárataiban élnek.

    A tollcséve-atkák (Syringophilidae család) madarakon élnek. A megtermékenyített nõstény lyukat rág egy frissen fejlõdõ evezõtoll csévéjébe és bejuttatja utódait. A lyuk bezárul, és a lárvák mintegy kapszulába zártan fejlõdnek a növekvõ tollcsévét kötöltõ véres folyadékban. A toll kifejlõdése elõtt ivaréretté válnak és megtermékenyítik egymást, majd az eltorzult evezõtoll csévéje széthasad, és a megtermékenyített nõstények elhagyják azt.

    A négylábúatkák (=gubacsatkák, Eriophyidae vagy Tetrapodili család) fajai a legkisebb ízeltlábúak (száz vagy pár száz µm). Leegyszerûsödött testfölépítésû növényélõsködõ fajok, mindössze 2 pár lábuk van.

    Az Astigmata rend fajai kistestûek, légzõszerveik és légzõnyílásaik nincsenek, a testfelületen át lélegeznek. Mint az elõzõ rendben, a lábak tõíze (coxa) itt is összeolvadt a proszóma hasi oldalával

    A Pyroglyphidae család fajai fõként a madarak tollazatán és fészkeiben élnek, egyrészt hámtörmelékkel, másrészt mikroszkópikus gombákkal táplálkoznak. A lakásokban gyakori, de mikroszkópikus méretû háziporatkák (Dermatophagoides farinae, D. pteronyssus) anyagcseretermékei (ürülék, levedlett bõr stb.) gyakran allergiás tüneteket okoznak az emberben, különösen az asztmás betegekben. Elterjedt egy téves nézet, miszerint fõként a "háziporban" élnek és emberi hámtörmelékkel táplálkoznak. A valóság ennél is prózaibb, az emberi ágy tekinthetõ legfontosabb életterüknek, talán mert fontos táplálékuk, a beszáradt sperma és más nemi váladékok is itt találhatók. Az ágy porszívózása jelentõsen csökkenti mennyiségüket.

    A rühatkák (Psoroptidae, Sarcoptidae és Knemidocoptidae családok) emlõsök és madarak kültakaróján vagy kültakarójában élõ apró, tizedmilliméteres nagyságrendû atkák, elõfordulásuk a természetben legtöbbször tünetmentes. Háziállatok, illetve fogságban tartott állatok esetében gyakran patogén élõsködõk, a rühösség különbözõ formáit okozzák. A Psoroptes fajok emlõsök bõrfelületén élnek, a Sarcoptes fajok beássák magukat az emlõsök bõrébe, míg a Knemidocoptes fajok ugyanezt teszik madarakon. A Sarcoptes scabiei az ember rühatkája.

    A légcsõatkák (Cytodytidae család) madarak légutaiban és légzsákjaiban élnek. A Cytodites nudus állítólag egyes vadon élõ madarakban is elõfordul, de elsõsorban mint a házityúk világszerte elterjedt, nem-patogén élõsködõje ismert. A Turbinoptidae család képviselõi madarak orrüregében és felsõ légutaiban élnek, de jóval ritkábbnak tûnnek, mint az orratkák (Rhinonyssidae család).

    A tollatkák (Freyanidae, Analgidae, Proctophyllodidae, Alloptidae, Gabuciniidae és Pterolichidae családok) madarak tollazatában élnek. Kialakulásuk valószínûleg megelõzte a madarak kialakulását, petéiket megtalálták a 120 millió évvel ezelõtt (alsó Kréta) élt tollas dinoszauruszok tollainak lenyomatain (Martill és Davis, 1998). Életmódjukról és gazdáikra gyakorolt hatásukról keveset tudunk. Blanco és munkatársai (1997) például azt találták, hogy a havasi varjú (Pyrrhocorax pyrrhocorax) jobb kondícióban lévõ egyedei szignifikánsan fertõzöttebbek a Gabucinia delibata tollatkával, mint a rosszabb kondícióban lévõ fajtársaik, és úgy vélték, hogy mindez inkább szimbionta, mint parazita életmódra utal.

    A Dermoglyphidae család képviselõi evezõtollak csévéjében fejlõdnek, életmódjuk a tollcséve-atkákra (Syringophilidae család) emlékeztet.

    A Hypoderidae család egyik faja, a Hypodectes propus a házigalambok (Columba livia) fészkeiben gyakori atkafaj. A petébõl kikelõ parányi lárvák (az ún. hypopodium lárvák) a galamb testébe fúrják magukat, és a savós hártyák mentén vándorolnak. Gyakran a tüdõ vagy szív burkába ágyazottan fejlõdnek. Mûködõ szájszerveil nincsenek, így vélhetõen a teljes felületen keresztül, diffúzan táplálkozva méretüket megtízszerezik, majd kifúrják magukat és egy vedléssel imágóvá válnak. A lárva és az imágó morfológiájában és életmódjában annyira különbözik, hogy lárvát a közelmúltig egy teljen más atkafaj - a Falculifer rostratus nevû tollatka - fejlõdési stádiumának vélték, és gyakran ma is ekként szerepel a szakirodalomban.

    Az atkák több mint 30 különbözõ fejlõdési ága egymástól függetlenül lépett parazita, kolónia-parazita, kommenzalista vagy szimbionta kapcsolatba méhekkel (Apoidea). Gazda-specifitásuk, valamint a méhek fajgazdagsága (ismert 25000, becsült 40000 faj) alapján úgy becsülhetõ, hogy csak a méhekhez kötõdõen több atkafaj él a Földön, mint az összes eddig ismert atkafaj.

    III. A bolhák

    A kutyán élõsködõ bolha nem azonos az ember vagy a macska bolhájával.(?-a szerk.) A bolhák köztes gazdái a kutyák más élõsködõinek is, - pl. bélféreg - de mindenekelõtt ingerik a bõrt. Amikor a bolha csíp, nyálat fecskendez a sebbe, hogy míg szívja, meg ne alvadjon a vér. A nyálában lévõ vegyi anyagok sokszor a allergiát váltanak ki. Egyes különosen érzékeny kutyánál a bolhanyál nagy kiterjedésû gyulladást kelt a hát bõrén. A bolhák életük nagy részét az állat környezetében töltik, és csak vérszívás céljából ugranak a kutyára. A nõstény bolha takarókra, szõnyegekre, a padló vagy a falak repedéseibe rakja le petéit. Megfelelõ hõmérséklet esetén a petékbõl lárvák kelnek ki, melyek meghatározott idõ múltán bebábozódnak és legkevesebb három hét alatt kifejlett, ivarérett bolhává válnak. Láthatjuk tehát, hogy egyszeri bolhairtással a kutyán nem érhetünk el eredményt. Nem csupán a gazdaállaton, hanem az állat környezetében is ki kell irtani a bolhákat. E célra külsõleg és belsõleg ható szereket vehetünk igénybe. Bármilyen szert is használunk, mindig olvassuk el a mellékelt használati utasítást! A szakboltokban sokféle bolhaírtó nyakörvet árusítanak. Kényelmesen alkalmazhatóak a fentiont tartalmazó készítmények. Az apró tubusban lévõ gélt 3-4 hetente, a szõrt széthajtva, egyszerûen csak fel kell kenni a két lapocka közti bõrre, ahonnan a kutya nem tudja lenyalni. A felszívódott hatóanyag egyenletesen eloszlik a bõrben, a teljes bõrfelületen kifejti hatását, az összes bolhát elpusztítja. A kutya testén tartózkodó bolhák elpusztítása mellett a kutya környezetének bolhamentesítése is fontos. Elsõ lépésként végezzünk jó alapos tisztogatást, megszokott módon, jó alaposan porszívózzuk ki a szõnyegeket, a bútorkárpitokat, a padozat réseit, a szegélyléceket és környékét. Ne feledjük el a porzsákot is beporozni, befújni bolhairtó szerrel, s ha egy mód van rá, lehetõleg egyszer használatos porzsákot használjunk a bolhátlanító akcióhoz. A szállító kosarat, ládát, és a takarókat szintén porszívózzuk ki, és kezeljük le az irtószerrel. makacs esetekben hetekig, hónapokig is eltarthat, míg az összes bolhától megszabadulunk.

    VI. A tetvek

    Rózsa L.: TETÛALAKÚAK (PHTHIRAPTERA) rendje

    A tetvek madarak és emlõsök kültakarjában élõ szárnyatlan ektoparaziták, a rovarok legnagyobb olyan rendje, mely kizárólag állati parazita fajokból áll. Minden madárfajon él egy vagy több tetûfaj, ugyanakkor az emlõsök sok, viszonylag nagy csoportja (a rovarevõk többsége, denevérek, cetek stb.) mentes a tetvektõl. A rendet Psocoptera-szerû õsökbõl származtatják, amelyek valószínûleg elõbb madárfészkekben, majd madarakon éltek. Általában ivarosan szaporodnak, némely faj parthenogenezissel. Egyedfejlõdésük epimorfózis jellegû, a petéjüket serkének nevezzük, három lárvastádiumuk van. Rágó vagy szúró-szívó szájszerveik vannak, az állkapcsi tapogatók többnyire redukáltak, csápjuk 3 vagy 5 ízû, fejük, és többnyire testük is, dorzoventrálisan lapított. Összetett szemeik leegyszerûsödtek, pontszemeik nincsenek. Többségük 0,5-4 mm nagyságú, néhány fajuk testhossza meghaladja a 10 mm-t.

    A tetvek életciklusának minden szakasza a gazdaegyeden zajlik, és több, egymást követõ generáció tagjai egyazon gazdaegyeden élhetnek. A fertõzés rendszerint a gazdaállatok közti közvetlen testi érintkezés kapcsán, így pl. a szülõ-utód kapcsolatban, vagy a párzás során történik. Egyes fajaik erõsen gazdaspecifikusak, csak egyetlen gazdafajon fordulhatnak elõ, más fajok számos különbözõ, taxonómilailag egymástól távol álló gazdafajon is élnek.

    Négy jól elkülönült csoportjuk ismert, ezeket alrendeknek tekintjük, a köztük lévõ eltérések a különbözõ táplálkozási módokra való specializációt tükrözik. A korábbi taxonómiai felfogás a tetveket két rendbe sorolta. Az egyik rend, a "rágótetvek (vagy szõr- és tolltetvek) (Mallophaga) rendje" parafiletikus csoportnak bizonyult (Amblycera és Ischnocera), a másik rend, a szívótetvek (Anoplura), monofiletikus csoport, amelyet itt alrendnek tekintünk. A korábbi klasszifikációkban az elefánttetvek (Rhyncophthirina) helyzete tisztázatlan volt. A mai tudásunk szerint a négy csoport közül a szívótetvek és az elefánttevek alkotják a legkésõbb kettéágazott, monofiletikus csoportot, melynek iker-csoportja a fonalascsápú tetvek, míg a bunkóscsápú tetvek ennek a nagyobb együttesnek az iker-csoportja.

    Tetvekkel közös evolúciós történetük során a madarak és emlõsök számos adaptív védekezési módot alakítottak ki. Mivel a vérszíváshoz szükséges nyálat juttatni a sebbe, a szívótetvek ellen hatékony adaptáció a nyál biokémiai hatóanyagaival szemben mutatott immunválasz. A vakaródzás és tollászkodás, a tollazat a csõrrel vagy lábbal való tisztogatása, illetve a szõrzet nyelvvel és fogakkal való tisztogatása részben a tetvek eltávolítását szolgáló adaptív magatartás. A párválasztási preferenciák, vagy a csoportos állatok hajlama az idegenek kiközösítésére szintén magatartási adaptációk, melyek részben a ragályos fertõzések elkerülését szolgálják.

    BUNKÓSCSÁPÚ TETÛ-ALKATÚAK (AMBLYCERA) alrendje (1100, 130)

    Csápjuk 4 ízû, bunkós végû, amely fej egy mélyedésébe visszahúzható. A csápokhoz hasonló funkciót lát el a szájszervek módosult függeléke, az állkapcsi tapogató. Toruk keskenyebb, mint a fej, elsõ szelvénye elkülönül, míg a közép- és utótor egybeolvadt. Rágó szájszerveik vannak, melyek a fej hasi oldalán ülnek és lefelé irányulnak. Egyes dél-amerikai és ausztrál családok kivételével csak madarakon fordulnak elõ, de többnyire nem a tollazaton, hanem a bõr felszínén élnek, ahol futva menekülnek a tollászkodó madár csõre elõl. Részben hámtörmelékkel táplálkoznak, de rágó szájszerveikkel a tollkezdeményeket megrágva sok faj közvetlenül vért is fogyaszt. Képesek elhagyni az elhullott gazdaállatot, és szabadon kóborolva újabb gazdaállat után kutatni.

    Trimenoponidae

    Dél-amerikai erszényesek és rágcsálók szõrtetvei. Néhány fajuk megtalálható a háziasított tengerimalacon és a nutrián.

    Ricinidae

    Rendszerint kistestû énekesmadarakon élõ nagytermetû tetvek, jelentõs mennyiségû vért fogyasztanak. A Ricinus rubeculae a vörösbegy parazitája.

    Menoponidae

    A madarak minden rendjén elõfordulnak. A horgas tyúktetû (Menacanthus stramineus) (1.1. ábra) házityúk állományokban jelentõs kártevõ, a Menachanthus eurysternus elterjedt faj, melyet már több mint 120 különbözõ madárfajról gyûjtöttek. A Colpocephalum fajok lyukat rágnak a fejlõdõ evezõtollak és faroktollak puha csévéjébe, majd késõbb a cséve üregét tollászkodástól védett rejtekhelyként használják. A C. turbinatum házigalambon is él, az evezõtollak tönkretételével csökkenti a madár röpképességét.

    Laemobothriidae

    Fajaik daru-, gólya- és sólyomalakú madarak nagytermetû tetvei.

    Gyropidae

    Dél-amerikai tengerimalacfélék szõrtetvei, a Gyropus ovalis hazánkban is megtalálható tengerimalacon.

    Boopidae

    Ausztrál erszényes emlõsökön élnek, de nem állnak közeli kapcsolatban a dél-amerikai erszényesek bunkóscsápú tetveivel (Trimenoponidae), hanem az ausztrál madarak Menoponidae tetveinek véletlen gazdaváltása során keletkeztek. A közelmúltban a kenguru-tetvek egy faja, a Heterodoxus spiniger egy újabb véletlen gazdaváltással megtelepedett a házikutyán, és ma már a trópusi és szubtrópusi égövben világszerte kiszorította a kutyaszõrtetût.

    FONALASCSÁPÚ TETÛ-ALKATÚAK (ISCHNOCERA) alrendje (1800, 240)

    A fonalascsápú tetvek alrendje madarak tollazatán vagy emlõsök szõrzetén élõ tetveket foglal össze. Állkapcsi tapogatóik nincsenek, csápjuk 3 vagy 5 ízû, fonalas, vissza nem húzható. Sok faj hímjeinél a csápok erõteljes fogószervvé módosultak, mely a nõstény megragadását teszi lehetõvé. A tor, a fej és a rágó szájszervek alakulása az elõzõ alrendhez hasonló. Fõként hámtörmelékkel és a bõrmirigyek váladékaival táplálkoznak, madarakon élõ fajaik valósággal legelik a pihetollazatot. A keratint endoszimbionta baktérium-flóra emészti, amelyet a peteburkon belül örökítenek utódjaiknak. Nem lábaikkal, hanem erõs rágóikkal rögzítik magukat a tollak felületén vagy a szõrszálakon. Lábuk szerkezete olyan mértékben specializált a tollon, ill. a szõrön való mászásra, hogy más felületen képtelenek járni. Képesek azonban arra, hogy kullancslégyfélék (Hippoboscidae) potrohsörtéin rágóikkal rögzítsék magukat, és így nagy távolságra eljussanak (forézia).

    Trichodectidae

    A család fajai emlõsök szõrtetvei. Európában csak a ragadozó és a kérõdzõ emlõsöknek vannak szõrtetvei, de Észak-Amerikában rágcsálókon is elterjedtek. Hazai fajaik pl. a kutyaszõrtetû (Trichodectes canis) és a juhszõrtetû (Damalinia ovis) (1.2. ábra).

    Philopteridae

    A tetvek legfajgazdagabb csoportja, amely valamennyi madár-renden elterjedt. Vért gyakorlatilag nem fogyasztanak, fõként pihetollakkal táplálkoznak. Károsítják a kültakaró hõszigetelését, ezáltal a gazdaegyed táplálékigénye néha jelentõsen nõ. Különbözõ alakú formáik különbözõ toll-típusokhoz alkalmazkodtak. A hosszú, vékony tolltetvek, mint pl. a galambon élõ karcsú galambtetû (Columbicola columbae), az evezõ- és faroktollak zászlóinak felületén lévõ árkokba illeszkednek. A rövid, széles testû tolltetvek, mint pl. a Philopterus fajok, a fej rövid tollazatában élnek, melyet a tollászkodó madár nem ér el a csõrével.

    ELEFÁNTTETÛ-ALKATÚAK (RHYNCOPHTHIRINA) alrendje (2, 0)

    Haematomyzidae

    A családot egyetlen nem két faja képviseli, az elefánttetû (Haematomyzus elephantis) az indiai elefántról, egy hasonló faj pedig a varacskos disznóról ismert. Fejük orrmányszerûen megnyúlt, e hosszú nyúlvány végén ül a sajátos rágó szájszerv, mellyel a tetû átrágja a gazda vastag bõrét, majd a kapillárisokat roncsolva jut vérhez.

    SZÍVÓTETÛ-ALKATÚAK (ANOPLURA) alrendje (500, 21)

    Kizárólag emlõsökön élõ, vérszívó tetvek tartoznak ebbe az alrendbe. Toruk szélesebb mint a fej, szelvényei egybeolvadtak. A szívó szájszervek a fej csúcsán ülnek és elõre irányulnak. Fajaik túlnyomó többsége rágcsálókon él.

    Phthiridae

    Emberszabású majmokon és az emberen élõsködnek. A lapostetû (Phthirus pubis) az ember nemi szõrzetében él és szexuális érintkezés kapcsán terjed.

    Polyplacidae

    Nyúlalakúakon, rágcsálókon és a fõemlõsök néhány primitív csoportján élnek. A Polyplax fajok vándorpatkányon és háziegéren is gyakoriak.

    Pediculidae

    Gibbonféléken, újvilági majomféléken és emberen élnek. A fejtetû (Pediculus humanus) (1.3. ábra) eredetileg csak az emberi hajban fordult elõ, de az emberré válás során kialakult egy új ökológiai változat, a ruhatetû, amely a ruházat belsõ felületén való rejtõzködésre specializálódott. A fejtetû és a ruhatetû elkülönültségének foka vitatható, gyakran alfajnak tekintik õket.

    Linognathidae

    Elterjedtek kérõdzõkön és kutyaféléken. A Linognathus fajok hazánkban is gyakoriak pl. kecskén és kutyán.

    Hoplopleuridae

    Fajgazdag csoport, elsõsorban rágcsálókon élnek, de néhány fajuk vakondfélékrõl ismert.

    Haematopinidae

    Párosujjú patások és lófélék vérszívói. A Haematopinus suis vaddisznón és házisertésen is gyakori.

    Echinophthiriidae

    Az Antarctophthirus és más, közelrokon génuszok fókákon élnek.

    Orpheus Állatvédõ Egyesület / www.zug.hu

    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió


adó 1%
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Egy méter hosszú varánusz sétálgatott az utcán

    Egy közel egy méter hosszú varánuszt találtak Csepelen. Az állat vélhetõen gazdájától szökött meg. A hüllõt befogták, gazdáját azóta is keresik.

  • Kisfiúk gyújtották fel a szomszéd disznóit

    Két hétéves fiú gyújtott fel egy disznóólat a Nógrád megyei Rimócon. Az állatokat kimenekítették, de a disznóól teljesen leégett - közölte a rendõrség.

  • Féltékeny oroszlánfóka támadt gondozójára egy ausztrál állatkertben

    Oroszlánfóka támadt gondozójára egy ausztrál állatkertben, miután elválasztották nõstény párjától.

  • Tapír érkezett Debrecenbe

    Társat kapott Samu, a Nagyerdei Kultúrparkban élõ 4 éves dél-amerikai tapír hím. Lunda - a 4 éves nõstény dél-amerikai tapír - Rigából érkezett a debreceni kertbe a fajmegmentési program keretében.

  • Meglepõ állatvédõ honlapot indított a PETA

    Kreatív módon indított akciót a február végén megnyíló hongkongi szõrmevásár alkalmából a PETA nemzetközi állatvédelmi szervezet: honlapot hozott létre a rendezvény nevével, ám aki rákattint, azt láthatja, hogyan kínozzák az állatokat Kínában, amelynek, nagy önállóságot élvezve ugyan, de Hongkong is része.

  • Megölheti a kíváncsiság az elvadult ausztráliai macskákat

    Ausztrál kutatók az országban kóborló macskák millióinak kíváncsiságát tennék próbára, ami azonban az elvadult állatok életébe kerülhet.

  • Új légyfajt fedeztek fel Thaiföldön

    A világ eddigi legkisebb, mindössze 0,4 milliméteres legyét fedezték fel Thaiföldön.

  • A verembe jutott oroszlán

    Az oroszlán nem vette észre a gallyakkal, fûvel fedett vermet, melyet a vadászok csapdának készítettek. Beleesett.

    Megpróbált kimászni belõle. Kis híján sikerült neki felugorni és megkapaszkodni a szélén, de végül mégiscsak vissza-visszacsúszott.

  • Kutya-elefánt barátság

    Kutya-elefánt barátságBubbles, az afrikai elefánt és Bella, a fekete labrador a dél-karolinai Myrtle Beach Safari lakói, azon kívül a legjobb barátok. Gyakran játszanak együtt a vízben, és ma már szinte elválaszthatatlanok. Bubbles szüleit 1981-ben orvvadászok ölték meg, a kicsi elefánt pedig azon kevesek egyike volt, aki túlélte a mészárlást. Így került a kaliforniai vadasparkba, ahol azóta igaz barátra lelt egy labrador személyében. Az egyszer biztos, nem mindennap lehet látni együtt játszó elefántot és kutyát. Íme néhány fotó a bájos barátságról. Milyen érdekes ez a fajta állatbarátkozás :)

  • Basset hound

    A Basset hound több változatban ismert, a vérebek közé sorolható kutyafajta. A basset szó francia eredetû, jelentése a bas/basse („alacsony”) szóból ered. Legtöbb fajtája Franciaországból származik. Elõször a 16. század közepén jelent meg. Falkában szeret legjobban vadászni. Nyugodt és érzelmes, de – vadászkutya lévén – zsákmányát (étel, játék vagy ezeknek vélt más tárgyak) egyes esetekben agresszívan megvédi. Háziállatnak alkalmas: bolondos és kedves kutya. A felnõtt egyedek mély hangú, öblös ugatása elsõ hallásra ijesztõnek tûnhet. Alkalmas városi és vidéki életre is. Szereti a gyerekeket. Néha csökönyös szokott lenni.

  • Sétáltatni kötelezõ!

    Pénzbüntetéssel sújtják, azokat a kutyás gazdikat, akik nem viszik le sétálni kutyájukat Olaszországban.

  • Algaevõ halakkal tisztítják meg a kínai Taihu tavat

    Algaevõ fehér busákat engednek Kína harmadik legnagyobb édesvízi tavába, a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartományi Taihuba - jelentette hétfõn a Hszinhua hírügynökség.

  • Papagájokat nyávogással ijesztgetõ seregély

    Peking - Megtanult "macskául" egy különleges seregély Kínában, mert agyára megy két "lepcses csõrû" papagáj: nyávogással ijesztgeti õket.

    A seregélyt azért vette gazdája, hogy megtanítsa beszélni - emberi nyelven, nevezetesen kínaiul -, ami pár szó erejéig sikerült is. A beszélõ seregélytõl boltjának forgalmát remélte, és ezt elérte, csakhogy késõbb vett két papagájt is és a seregély szomszédságába akasztotta kalickájukat. A papagájpár azonban igen hangosnak bizonyult, állandóan járt a csõrük, ami a seregélynek az idegeire ment.

  • Leonardo DiCaprio és a WWF közösen harcol a tigrisekért

    Leonardo DiCaprio és a Természetvédelmi Világalap (WWF) közösen küzd az ázsiai tigrispopulációért a 2010-es évben, amely a kínai horoszkóp szerint a tigris éve.

  • Bölények kontra hangyák: látszatcsapatjáték és valódi

    London - A méhek és a hangyák, ellentétben más állatokkal, "élnek-halnak" a csapatjátékért, pontosabban közösségükért.

    Edinburgh-i és oxfordi egyetemi kutatók matematikai modelleket használtak az állati "tömegviselkedés" tanulmányozására.

  • Kutyák és a sofőr is meghaltak az autóbalesetben

    Kutyák és a sofőr is meghaltak az autóbalesetbenÓrákig, akár egy fél napig is az út mellett fekhetett egy halott nő Ságvárnál, lesodródott az útról a kocsijával, és egy fának csapódott. Senki nem vette észre hosszú ideig, azt se tudják, hogy mikor történt a baleset. Mire a rendőrök odaértek, már rég halott volt. A kocsiban a kutyáival utazott, azok sem élték túl a balesetet. Mi történhetett?! Közlekedés szempontjából aggályos, ha egy autóvezető mellett ott lébecolnak a kutyák! A kutyát - mint a többi utast - szigorúan biztonsági övvel rögzíteni kell, így nem terelheti el a figyelmét a vezetőnek, és nem sodródhat ki az útról sem...

  • 'Állatpolgár': a kutyáját regisztráltatta szavazóként

    Federal Way (Washington állam) - A kutyáját jegyeztette be szavazásra jogosult állampolgárként egy nõ az Egyesült Államokban, amiért aztán közmunkára ítélték.

    Az "állatpolgár" keverék, ausztráljuhász- és terriervér csörgedezik ereiben. Gazdasszonya pusztán azért vetette fel a hivatalos névjegyzékre, mert rá akart mutatni, hogy mennyire könnyû kijátszani a joghézagot.

  • Macskamasszázs

    Akinek van négylábú társa, az biztosan meg tudja állapítani, hogy kedvence mikor boldog, beteg, ingerült, bûntudatos, féltékeny, tanakodó vagy kétségbeesett.

    Így abban is egyetért velünk, ha azt mondjuk, hogy az állatokra kifejezetten jótékony hatást gyakorol a szeretetteljes cirógatás, a féltõ ölelés vagy egy játékos dögönyözés.

    Innen pedig már csak egy - pontosabban hat - lépés, hogy megtanuljuk tudatosan irányítani érintésünket, s akár gyógyító hatást is elérhessünk vele.

  • Az Antarktisz fogyó jege hatással van a bálnák életére

    A hosszúszárnyú bálnák korábban nem tapasztalt tömörülésére figyeltek fel amerikai kutatók az Antarktisz közelében: a húszéves rekordkoncentrációban megjelenõ krillek miatt gyûlnek össze az állatok.

  • Kígyókkal négy hónapig

    Négy hónapot akar kígyókkal eltölteni egy brit ács, hogy bekerülhessen a Guinness Rekordok Könyvébe.