A WDCS állatvédő szervezet, mely a bálnák és delfinek védelmének szenteli működését, újabban felemeli hangját a gyermekek részére szervezett delfinterápiák ellen, és annak azonnali betiltását sürgeti, mivel szerintük a „tudományosan megalapozatlan" kezelési módszer éppenséggel nem a delfinek javát szolgálja. A tudós világ viszont azt veti az állatvédők szemére, hogy ők maguk azok, akik komolytalan érveket hoznak fel a betiltás érdekében. Minden a 60-as években kezdődött, amikor a „Flipper" című tévésorozat világszerte megteremtette a barátságos delfin mítoszát, mely elképzelés a mai napig is tartja magát.

Egész családok repülnek Floridába, hogy a delfinek segítségével gyermekeik végre megtanuljanak beszélni, vagy kitörjenek problémás zárkózottságukból. Akik már átélték, a delfinnel együtt úszás boldogságérzését leírhatatlannak tartják. A gyerekeket úgy veszik rá valami olyan megtételére, amire addig képtelenek voltak, hogy cserébe beígérik a delfinnel való úszást, aminek aztán a kicsik nem tudnak ám ellenállni, és minden igyekezetükkel próbálgatják megtenni, amit a felnőttek elvárnak.

A WDCS állatvédői szerint semmi nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy a delfinek keresnék az ember társaságát: ez a közelség mindössze a kis medencék és az etetés következménye. Mindemellett aggodalommal szemlélik a delfinterápiák trendszerű elterjedését az utazási irodák kínálatában, ugyanis a fogságban nehezen szaporodó delfinek utánpótlását vadon élő társaik befogásával biztosítják. A WDCS bojkott felhívását azzal indokolja, hogy a delfin-terápia hasznossága tudományosan nem igazolt, sőt bizonyos tekintetben magában rejti a sérülések veszélyét is - állatra és emberre egyaránt. Egy súlyos hiányosságra is felhívják a figyelmet: semmilyen kötelező érvényű szabályozás nincs a delfin-terápiára vonatkozólag.

A delfin általi rehabilitáció hívei viszont meggyőződéssel vallják, hogy a delfinek igenis rengeteget tudnak segíteni fogyatékos és magatartászavarral küszködő emberek kezelésében, a sérülések pedig még annyira sem valószínűek, mint bármilyen más állat esetében. A WCDS támadásait szimpla politikai agitációnak fogják fel, mely minden bizonyítékot nélkülöz. Ami meg a siker tudományos bizonyításának állítólagos hiányát illeti, elég sok használatban lévő terápiai eljárást megszüntethetnének ezen az alapon.

A delfinekkel való úszás ellenzői és támogatói között egyébként régóta dúl már a harc, mely gyakran más állatterápiákra is átterjed. Többen úgy tartják, hogy a delfinekkel elért hatást akár más, itthoni állatfajtákkal is el lehet érni: a legegyszerűbb, ha háziállataink nyugtató és derűs jelenlétére gondolunk. Rendkívül fontos azonban, hogy mindig a megfelelő állatfajtát, és az adott emberhez illő állatkaraktert válasszunk: például egy kisnyuszi nem a legjobb társ egy erőszakra hajlamos gyereknek, számára a tekintélyt sugárzó ló jelenléte viszont éppen szelídítőleg hathat. Alapszabály: a gyermeket hagyni kell, hogy maga válasszon terápiás állattársat magának, hisz ösztönösen a számára legalkalmasabb felé fogja húzni a szíve.

Miben rejlik a terápiás állatok titka? Egészen másként közelítik meg a gyermeket, mint egy felnőtt ember. Egyszerűen átérzik a gyerek érzelmi hullámzásait, és nem terhelik teljesítmény elvárásokkal - a jelenlétükben a legnehezebben kezelhető kicsik is feloldódnak. Abban viszont az állatterápiákat alkalmazó gyógypedagógusok is egyetértenek, hogy az állatokat semmiféleképpen sem szabad puszta eszközöknek tekinteni, sem pedig kihasználni, és mindig figyelembe kell venni az adott állatfaj magatartásbeli és biológiai specifikumait. Mindazonáltal némiképp helytálló az állatvédők azon vádja, miszerint még nincs meg a megfelelő tudományos háttér, de ez könnyen betudaható a terület újszerűségének. Jelenleg is rengetegen dolgoznak azon, hogy a gyakorlatban már megtapasztalt jó eredmények tudományosan is hiteles igazolást nyerjenek.