Kérjük
támogassa az Állatmentést! Orpheus
Állatvédő Egyesület
Adó
egy százalék: 18464654-1-06
Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek!Segítségét hálásan
köszönjük!
Az állatok bundáját felhasználni olyan jelentéktelen célokra, mint a szőrmedivat, nem az emberi jólétet szolgálja, hanem az emberi hiúságot és az anyagi hasznot segíti elő. Az Orpheus Állatvédő Egyesület most kampányt indít és begyűjti a családok már meglévő bundakabátjait, hogy azokat az országos kampánya keretein belül nyilvánosan megsemmisítse! Itt az idő a környezettudatosságra a divat terén is!
A világon évente 50 milliónál több állatot tenyésztenek ingerszegény környezetben azért, hogy a prémfeldolgozó ipar megnyúzza, a divatcégek pedig bundakabátot, nyakgallért, sapkát készítsenek az állatokból. A cél nem kevés: nyers szőrméből sokszoros haszon után végtermék készül. A felhasznált állatok nagy része (kb. 5 millió egyede) róka, 10-20 millió nyérc és sokmillió egyéb kisebb - nagyobb gerinces állat. Az állatok a tenyésztés és feldolgozás közben rengeteget szenvednek, hiszen a fő cél a prém minőségének védelme, nem pedig az állati jólét figyelemben tartása.
A prém és szőrmekészítésnek is története van. A régmúltban az ősember a barlangban lakott, halászott – vadászott, vadállatok prémeit használta a hideg elleni védelemre. Mára, a központi fűtés és az összkomfort korában emberi hiúság, sznobizmus, azaz a divat és státuszszimbólum csupán a prémből készült ruha, hiszen sok más barátságos és meleg anyagból készülhet téli ruha.
Most leveheti testéről az állattemetőt!
Az Orpheus Állatvédő Egyesület várja „használatból kivont” bundakabátját, szőrmegallérját, prémkesztyűjét, szőrmekalapját és egyéb használati tárgyait! December elején országos kampánya keretén belül a beérkezett bundákból több nagyvárosban prémből készült máglyák elégetésére kerül sor.
A tét nem kicsi! Most mód van a környezettudatos, állatvédelmi normákat is fontosnak tartó szemléletformálásra. A prémből készült ruhadarabot beküldők között nagy értékű vásárlási utalványokat sorsolunk ki.
Küldeményeit külső telepünkre, az Orpheus Egyesület, 6750 Algyő, Gyevi Tanya 3. címre várjuk postán vagy munkaidő alatt személyesen. Beküldési határidő: 2007. november 30. Bővebb információt a kampány részleteiről a www.zug.hu webportálon szerezhetnek az érdeklődők.
A szőrme azé, aki abban született!
Legyen Ön is Állatvédő!
Mitől etikusabb megölni egy állatot a húsáért,mint a szőréért?Nekem négy kecskéből van irhám,amiket vagy megettek vagy csak tejeltettek ;évek óta hordom és egy poliészter(környezetkárosító) se olyan meleg mint ez és bőrből van a nadrágszíjam,jah és kézmosásnál milliónyi baktériumot ölök meg,csak azok nem sírnak hangosan.
Ha odaadnanak pl.egy bundat egy hajlektalannak,nem hiszem,hogy sokaig nala maradna.Lehet a tobbseg eladna egy melegito feldeciert!Tisztelet a kivetelnek!Ez eleg nehez tema,de en is inkabb az allat menhelyeknek adnam inkabb elegetes helyett...Az allatgyilkosokat pedig nagyon de nagyon kemenyen megbuntetnem!!!
en teljesen egyetertek veletek nekem soha sem volt allatszor kabatom egy azert merft undoritonak tartom hogyebbel milliokat szednek be gyilkosok es nem akarok almomban szenvedo allatokat latni vagy eppen a rajtam levo kabat volt dazdija kerdezne miert bujtal a borombe de mi a velemeny a borciporol az is allati eredetu valaszoljatok vitassuk meg ezt is
Az lehet, hogy azoknak az állatoknak már nem lesz jobb. DE... A többin ezzel segíthetünk. Mert ha felfigyelnek az állatvédőkre, talán kevesebb állat fog szőrmék miatt meghalni. szóval nem is olyan értelmetlen, nem igaz?