- Hölgyem! Hol van a völgyem?!
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
Álmosezüst Júlia gyakran tekintgetett át János kertjébe, szerette volna felkelteni az érdeklõdést maga iránt, de nem járt sikerrel.
Egy napon Hölgyemvölgyem János kolbászt füstölt a kerti füstölõjében, de megjelent egy kóbor macska, és az egyik kolbászt, amit János még nem vitt be a kamrába, ellopta, megette. János ügyesen fülöncsípte a cicát, de azután ott volt a kérdés: mit csináljon vele?
Tûhegyes Gábor jogi könyvébõl azt javasolta: vigye el a cicát a bíróhoz. Lehet, hogy a bíró elítéli kolbászlopásért és börtönbe záratja. Keménycsizmás Jenõ katonásabb megoldást javasolt: vegyen elõ János egy nádpálcát és porolja ki alaposan a kolbásztolvaj bundáját. Utóbbi tanács nem tetszett Jánosnak, többek között azért sem, mert nem volt otthon nádpálcája.
Álmosezüst Júliát is megkérdezte János e cica-ügyben. Júliának megtetszett a szépbundájú, humoros képû cica, és így szólt:
- A bíró mérges lesz, ha ilyen cicás dologgal zavarod, még azt hiszi, hogy gúnyolódsz vele, ez tehát nem jó! No és ha megvered a cicust, mit érsz el azzal? Én jobbat mondok: dolgoztasd le az okozott kárt, fogass vele egereket! A csûrödben biztosan vannak egerek...
Megfogadta János a tanácsot. A cica szorgalmas egérfogónak bizonyult. János megkedvelte, nála maradt háziállatnak.
Néhány hét múlva gazdátlan skót kutya jelent meg János kertjében. A macska ijedten elugrott elõle. A kutyus meg éhes volt, és a cica tányérjából megevett egy csirkefejet.
János megfogta a kutyát, amelyik igen jámbornak bizonyult. Tûhegyes Gábor azt javasolta, hogy a kutyát vigye János a bíróhoz, ítéltesse el birtokháborításért és a csirkefej eltulajdonításáért. Keménycsizmás Jenõ másképpen vélkedett: a kutyát János vitesse el a sintérrel, zárassa ketrecbe. János Álmosezüst Júliát is megkérdezte, aki nagyon szépnek találta a kutyust, kikefélte rajta a szõrt, megsimogatta a fejét, azután így szólt:
- Ez egy értékes kutya! Ha elviszed a bíróhoz, az még elkívánja, saját magának. No és nagy vétek volna a sintér kezére adni! Fogadd fel házõrzõnek!
Megfogadta János a tanácsot, és nem bánta meg. Felfigyelt Júliára is, de úgy gondolta: ez a bájos, mûvelt, csodaszép leány nem venné szívesen az õ udvarlását. Nem fog olyan szekér után futni, amelyik nem akarja õt felvenni. Büszkébb õ annál!
Igen, de amikor Júlia a kerítésen túlról idõnként rámosolygott, csak felötlött benne az is: próba szerencse. Ám mindjárt félt is próbától. Annyit tett csupán, hogy gyakrabban nézegetett át Júlia portájára.
Júliának volt egy tyúkja, azt nagyon szerette, Kapirgának hívta, kezébõl etette olykor, néha még gilisztákat is ásott ki neki a földbõl. Ez a Kapirga nevû tyúk átszökött valahogyan János kertjébe, és megcsipkedte a salátákat. János elfogta a tyúkot, ketrecbe zárta, - de azután felötlött benne a kérdés: mi legyen vele?
Keménycsizmás Gábor úgy vélte: a tyúkkal, mint ellenséges csõrössel, kíméletlenül el kell bánni, katonásan. Legjobb, ha János agyonüti és átdobja Júlia kertjébe. Ezt viszont Tûhegyes Gábor nem helyeselte, rámutatott: a ketrecbe zárt csirke hadifogolynak tekintendõ. János a nemzetközi jog szerint köteles etetni, itatni, de kicserélheti saját hadseregébõl fogságba esettel, ha pedig véget érne a háború, mindenképpen köteles hazaengedni.
Gondolkozott János erõsen, de amikor belenézett a saját szívébe, látta: Júlia meg az õ szívét ejtette foglyul. Jó ötlete támadt. Tollat, papirost vett elõ, névtelenül verses levelet írt, és csúsztatott be Júlia postaládájába:
Papirosra kapirgálom: a Kapirgát dehogy bántom!
Ki szívem fogságban tartja: három csókért kiválthatja!
Csípett salátám most jó sok. Nem ér e kár három csókot?
Kié széptollas Kapirga, megtudja mi szívem titka!
Jöjjön át hozzám, ebédre, hogy a káromat lemérje!
Nagyot nevetett a versikén Álmosezüst Júlia. Átment Jánoshoz, aki pompás ebédet készített, megvendégelte a leányt. Júlia háromszor megcsókolta Jánost, elég szenvedélyesen ahhoz, hogy János újabb csókokat kívánjon tõle. Ám Júlia nevetett:
- Megkaptad, János, a csókokat, most viszem Kapirgát! Így igazságos!
Tûnõdött János: mit tegyen? Egészen estig tûnõdött, de utána támadt egy ötlete. Amikor Júlia elment otthonról az iskolába, tanítani, János csinált egy rést a kerítésen, áttuszkolta Bandit, a skót juhászkutyát, majd pedig betömte a rést, nehogy vissza tudjon jönni a kutyus. Ugatott szegény Bandi, vissza akart jönni, de nem tudott. Oly sok kárt csinál össze-vissza ugrálásával Júlia veteményes kertjében, hogy ahhoz képest Kapirga saláta-csipkedései semmiségnek tûntek.
Kapott is ám János levelet, névtelent, szintén verseset:
Nálam egy skót kutyus, s mennyi kertem kára?
Abból repülhetnék, akár Skóciába!
Elvárom: gazdája ne játssza a skótot, -
nem vélek elégnek érte három csókot!
Jöjjön el gazdája este, vacsorára,
de maradjon otthon szokott maflasága!
Többet most nem írok, mert a kutyus ugat...
Gazdája nem sejti szívemhez az utat?!
Megörült János, csudamód. Felöltözött a legszebb ruhájába. Átment Júliához, nem fukarkodott a csókokkal, de még a leány kezét is megkérte, tréfás szóval, de komolyan:
Remélem, nem mondod, csodaszép Júlia,
hogy vesztes szívemnek búba kell bújnia!
Gyönyörû kezecskéd megkérem, de adom
érte férfiszívem. Hûséges lesz, nagyon!
Miért is ne lenne hûséges a férje,
kinek ily gyönyörû lány a felesége?
Júlia és János lakodalmára hét faluból jöttek vendégek, mert mindkettõjüknek sok rokona volt. Tûhegyes Gábor és Keménycsizmás Jenõ kicsit irígykedtek János szerencséjére, de azért jó szomszédok maradtak. Ez egyébként nekik is jó volt, mert késõbb õk is megházasodtak, és rossz szomszédság, mint a közmondás tartja, török átok. Sõt, ha jól meggondolom, manapság nem is feltétlenül csak török. Nem kell mindent azokra a bugyogós törökökre fogni, akik egyébként, úgy tudom, ma már többnyire nem is járnak bugyogóban, hanem nadrágban. Változnak az idõk!
Lelkes Miklós