A játékos majom

Minden majmocska játékos. Ez jó dolog, de csak akkor és addig, amikor és ameddig a játék is jó. Nem csupán rossz vicc van, hanem rossz játék is.

Mikmakmuk majmocska kedvenc játéka az volt, hogy a folyópartról ingerelte Kramprampakmakkot, a krokodilust: - Én vagyok a doktorbácsi! Mondd szépen: “Á!”. Nyisd ki a szád!
Hadd lássam, hogy mily gyönyörû torkocskád, két mandulád!
A krokodilus gyorsan a parthoz úszott, kitátotta száját és megpróbálta bekapni Mikmakmukot. Ez azonban sohasem sikerült neki, mert kissé meredek volt a part és nem érte el. Mikmakmuk jót nevetett a hiába összecsattanó krokodilállkapcsokon:
- Úgy látom: a mai nap két állkapocs mit sem kap!
Egyszer azonban részben a part vált nagyon csúszóssá esõ után, részben pedig Mikmakmuk lett eddigi sikerei láttán túl vakmerõ. A gúnyolódó versike mondogatása közben megcsúszott, a krokodilus viszont túl közel volt. Kevesen múlt, hogy ezúttal nem szorult a lába a krokodilus állkapcsai közé, alsó végtagjáról a szõrt így is leborotválták a nagy hüllõ fogai. A majmocska halálra rémülten futott haza.
Másnap kiszólt neki a folyóból a krokodilus, akiben most ébredezni kezdett a majomfogó-remény:
- Gyere, doktorbácsizz, mint múltkor!
- Nem jövök! - szólt vissza mérgesen a majmocska. Rájöttem: rossz, ostoba játék!
- Bizony! - jegyezte meg kicsit távolabbról egy ott bogarászó tudós, aki mindezt hallotta és jól ismerte az elõzményeket. A rossz játékot abba kell hagyni, de még okosabb el sem kezdeni! Ez a tanács nem csak neked szól, Mikmakmuk, az embereknek is hasznát vehetnék...

Lelkes Miklós