2024.03.29. - Auguszta

Donki cica történetei

A cikk két valóságon alapuló állatos történetét az állatbarát Lelkes Miklós vetette papírra.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

1.
Donki a téeszmacska

Téesznek hívták egykor a föld közös megmûvelésére, közös gazdálkodásra alakult mezõgazdasági társulást: a termelõszövetkezetet. Én errõl nagyon tájékozott voltam, mert nem ritkán három dolgot is csináltam egyszerre: legyekre vadásztam, a néprádiót hallgattam, és számtanpéldákat oldogattam. A légyvadászatból megérdemeltem a jelest, néprádió-hallgatásból talán szintén, számtanból pedig... no, ezt hagyjuk!

A néprádió hatására viharzott ki belõlem az ötlet, amikor öcsém a szobába beviharzott:
- Alapítsunk téeszt!

Nagy kertünk volt, városban ugyan, de háziállatokkal népes. Nem volt a dolognak semmi akadálya.

Magamat egybõl kineveztem elnöknek. Öcsémnek meg kellett elégednie a szakemberséggel: mezõgazdász lett, akkor agronómusnak mondták. Kedvencünket, a fekete-fehér foltos Donki cicát pedig megtettem álltagondozónak, szántóvetõnek és fõegerésznek. A cica csak ez utóbbit akarta teljesíteni, de pillanatnyilag azt sem tudta, mert a kertbõl kijelölt téeszföldön egyetlen egér sem volt. Így dolgavégezetlen távozni akart.

- Nono! - markoltam meg erélyesen a bundáját. Maga belép és máris kilépne?! Ez nem öntudatos magatartás!

Öcsém arra utasítottam, hogy ásson gödröt. Abban lesz a cica mindaddig, amíg nem tesz le kilépési szándékáról.

Öcsém buzgón dolgozott, ásó híján kislapáttal. Kiderült: a cica mindig nagyobbat tud ugrani felfelé, mint amekkorát a lefelé ásott gödör láttán gondolunk. Hozzáteszem: amíg a gödörben tartózkodott addig is nagyon kishitûen nyávogott közös jövõnkrõl. Úgy látszik, nem szokta hallgatni a néprádiót.

Adtunk neki néhány vékonyka kolbászkarikát, de az is kiderült: a téeszbõl való kiugrás gondolata csak arra az idõre megy ki fejecskéjébõl, amíg eszik. Evés után megint kiugrott a gödörbõl.

Kivettem, elõvettem. A kezem megpróbált beszélni a fejével, de a nem eléggé öntudatos cica tudatosan megkarmolt. Ezt követõen menedéket keresett a kerítésen túl, vagyis külföldön. Akkor úgy mondták ezt: disszidált.

- Majd visszajön, ha téeszünk virágzásnak indul és nagykanállal eszünk! - jósolgattam. Akkor majd könyörög, hogy tag lehessen!

Intézkedtem, hogy az üresen maradt gödörbe bekerülhessen a tyúk. Csibéi viszont már nem fértek el mellette a gödör alján, így azoknak másik gödörben adtunk téeszmunkát: kukackeresést. A tyúk pedig tojástojásra kapott utasítást. Akkora kotkodácsolást csapott, mintha már egy tucat aranytojással gyarapította volna a téesz vagyonát, pedig még nem tojt egyetlen közönségeset sem, csak lármázott. A libát papírdobozban helyeztük el, amelynek közepén libafej és libanyak kidugására alkalmas lyuk volt. Annak meg ez nem tetszett, pedig még sétálhatott is, igaz, csak a dobozzal együtt.

A tyúk fülsüketítõen kotkodácsolt, a csibék kétségbeesetten csipogtak, a liba iszonyúan gigágázott.

Édesapánk kijött a házból és erélyes szavakkal feloszlatta a téeszt. Úgy látszik, nem hallgatta elég figyelmesen a néprádiót. Akkortájt ez volt az egyetlen feloszlatott téesz az országban.

Donki cica közben hazajött külföldrõl. Téesz-állását úgysem kapta volna vissza, még ha nem is oszlott volna fel a téesz, mert orroltunk rá. Gödörlakását is zároltuk, de, azt hiszem, nem is tartott volna rá igényt. Mivel édesanyánk csirkét pucolt a konyhában, átment az élelmiszeriparba béleltakarítónak.

2.
Donki megsértõdik

Feladatot kaptunk édesanyánktól, öcsém és én: rázzuk ki a szõnyeget az udvaron. Nagy volt a szõnyeg, nehéz, és ráadásul nem varázsszõnyeg. Nem repült velünk, hanem velünk vitette magát. Gondoltuk: ez méltánytalanság!

Némi vigaszt nyújtott, hogy kedvenc cicánk, a fekete-fehér foltos Donki, kijött velünk a szõnyegrázáshoz. Ez érthetõ volt. Ám az nem, hogy miért bújt bele fejjel az esõcsatorna földközeli nyílásába. Nincs ott egér!

Hátsó fele, így farka is kilógott és érdekesen ide-oda farkincált. Megfogtam a farkát, gyengéden meghúztam, majd pedig gyorsan elszaladtam. A cica kibújt az esõcsatornából és kíváncsian nézegetett köröskörül, tudakolta:

- Ki húzta meg a farkam?! Ki volt az a csintalan csirkefogó farokfogó?!
Nevettünk rajta. Méginkább nevettünk, amikor ugyanez ugyanígy háromszor megismétlõdött.
Ekkor kegyetlen ötletünk támadt: rátesszük Donkit a szõnyeg közepére, mindketten megfogjuk a szõnyeg két-két sarkát, hirtelen megrántjuk és hipp-hopp! - fellendítjük a cicát a magasba.

Igy tettünk. Szállt a por szerteszét, szállt a cica az ég felé. Mindjárt vissza is esett a szõnyegre, ijedt arccal, panaszos nyávogással.

Ezt a mûveletet olyan jó csínynek tartottuk, hogy még kétszer megismételtük. Akkor viszont hirtelen rádöbbentünk: nagyon csúnya dolgot csinálunk! Ez a cica a kedvencünk. Miért bántjuk?! Meg kell õt vigasztalnunk!

Leengedtük a szõnyeget. Donki leugrott róla, elfutott, be a bokorba. Oda nem mehettünk utána vigasztalni, mert a bokor nagyon karmolós természetû volt. Ismertük már.

A baj nagyságára csak késõbb döbbentünk rá. Donki megsértõdött. Nem állt szóba velünk és megtörtént az, ami még sohasem: ha simogattuk - nem dorombolt!

A békéltetõ próbálkozások eredmény nélkül végzõdtek. Donki még a kolbászdarabkát sem fogadta el tõlünk. Reggel nem nyivákolt az ajtó elõtt, mint szokta, hogy be akar jönni hozzánk, gyerekekhez, az ágyba.

Már majdnem sírtunk. Három nap telt el így. Akkor észrevettem, hogy édesanyánk nyers májat szeletel a konyhában. Macskaügyességgel elcsentem néhány darabkát.

A nyers máj hatásosabb volt az engesztelõ szavaknál. Megette. Utána megsimogattuk. Újra dorombolt! Szent volt a béke.

Indiánüvöltéssel rohantunk ki vele a kertbe. Ezt követõen úgy bántunk vele, mint egy cicakirállyal, - no, nem mondom, néha csak úgy, mint egy cicaherceggel, cicagróffal, cicabáróval, cicaköznemessel...

Írta: Lelkes Miklós
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra