2024.03.29. - Auguszta

Fecske és Fruska - Napló (Csíkhelyi Lenke folytatásos írása)

Természetesen fecskékrõl van szó. A címet Arthur Ransome népszerû regényétõl, a "Fecskék és fruskák"-tól kölcsönöztem, amelyet gyermekeink "Frecskék és frucskák" néven emlegettek. Aki szórakoztató, könnyed olvasmányra számít, jobb, ha elfelejti. Bár még a történet elején vagyunk, már most látszik, hogy bõven lesznek drámai mozzanatok.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Elsõ nap: május 9. hétfõ.

fecskékA veranda nyitott ajtaján berepült a fecskepár. Ez véletlen is lehetne, de nem az. A veranda sokáig nyitott volt, de mivel télen állandóan telehordta hóval a szél, nagy üvegezett ajtót csináltattunk rá. Belsõ falán, a mennyezet alatt volt egy fecskefészek. Nem engedtük leverni, úgy találtuk, hogy mutatós mûemlék, így több meszelést túlélt. Mindenesetre hat éve, mióta ajtónk van, a fészeknek nem volt lakója.

Frecske és Frucska tehát megjelent, leírt egy nagy kört és kirepült. A nap folyamán ez többször megismétlõdött, mindannyiszor nagy csattogás, csivitelés közepette. Szemlátomást vitatkoztak.

- Meg vagy te õrülve! - mondta Frecsi. - Itt emberek járkálnak, meg kutyák. Olykor teljesen váratlanul rontanak ki, nem lehet tudni, mi a szándékuk. Szó sem lehet róla!

- De Frecsi! - feleselt Frucsi. - Nézd csak meg, milyen védett! Nem fúj be a szél, nem vág be az esõ. És teljesen jó állapotban van!

Nemcsak õk vitatkoztak, mi is.

- Be kell csukni az ajtót! - mondta Apó. - Még a végén idefészkelnek.

- Remélem is! - így én. - Képzeld csak el, amikor majd kikelnek a kis Fröccsök, milyen aranyosak lesznek!

- Felelõtlen vagy, megölöd õket! Megijednek, nekirepülnek az ajtónak, összetörik a szárnyukat. Arról nem beszélve, hogy egész nyáron nem csukhatjuk be a verandaajtót. Éjszakára sem!

- Ugyan már! Éjszaka alszanak. Nem tudtad? Hajnalban majd kinyitjuk nekik.

- Te kelsz fel nyitni!

Az ajtót hol becsuktuk, hol kinyitottuk. Hátha jobb belátásra térnek. De csak jöttek, fordultak és mentek. A kutyáknak elmagyaráztuk, hogy fecskét nem kell ugatni. Megértették. Estefelé a fecskék felfedezték a mennyezet alatt futó gázcsövet. Ráültek szépen, mint a villanydrótra. Figyelték a szokásainkat - Frecsi bizalmatlanul, Frucsi jóindulattal. Aztán elmentek.

Második nap, május 10. kedd.

Borús az ég, hol esik, hol zuhog. Délelõtt újabb berepülések. Most már külön-külön is. Egy rövid csicserrel jelzik érkezésüket. Mintha kevesebbet vitatkoznának. Mi nem.

- Ha kiesik egy fióka, Batyu kutyánk rögtön kárt tesz benne - aggódik Apó.

- Kisködmön! - mondom a népszerû mesére meg a felesleges aggódásra utalva. -Gondolj a legyekre meg a szúnyogokra! Mind összekapdossák majd, nem kell légyfogó.

Dél felé óvatosan kinyitom az étkezõ ajtaját, kipislantok a fészekre. Frucsi benne ül, szemlátomást elégedett, az üldögélést próbálja. Aranyos kis töltöttgalamb, persze miniatûr változatban. Nagy-nagy bizalommal néz rám. Felfedezem, hogy az álla nem fehér, mint a többi fecskének. sötét rozsdabarna, majdnem fekete.

Délután esik, hideg van. A fecskepár még mindig vitatkozik, de rettenthetetlenül röpköd ki-be. Hurcolkodnak.

Esteledik. Lessük a verandát. Frucsi a fészekben, Frecsi a szélén ül, fél szárnya lelóg. Az ajtónyitásra már nem rebbennek fel.

Este megint kinézünk. Frucsi a fészekben alszik, Frecsi a peremén egyensúlyoz, de már rendezett szárnyakkal. Õ is alszik. Ideje lefeküdni. Becsukjuk a veranda ajtaját.

Harmadik nap, május 11. szerda.

Nyugtalanul aludtam. Egyre a redõny réseit lestem, pirkad-e már. Semmi. A verandáról egy hang sem hallatszott. Végül mélyen elaludtam. Hatkor rettenve ébredek: hátha már késõ, felfedezték bezártságukat, és összetörték magukat az üvegen. Kibotorkálok: Apó már fenn van.

- Olyan ribilliót hallottam hajnalban, hogy fölkeltem. De nem a mieink voltak, hanem a rozsdafarkúak kinn a kertben. Kinyitottam a verandát.

Apó, a kõszívû. Aki nem is akarta a frecskéket.

Frecsi és Frucsi már odakinn vadászik, néha-néha fordulnak egyet a verandán. A fészek alatt pottyantások nyoma. Némelyik pottyantás nem az, aminek hinném, hanem építõanyag. Tatarozzák a fészket. Újságpapírt teszek a fészek alá.

Délelõtt folyik a munka. Egyszer rajtakapom Frecsit, amint éppen egy fekete valamivel a szájában érkezik a fészekbe. Frecsi is gyönyörû, karcsú, délceg, hosszú frakkszárnyakkal. Neki is rozsdásfekete az álla. Még mindig bizalmatlanul figyel, ahelyett, hogy tatarozna, kiül a fészek peremére, szájában még mindig ott a fekete valami. Zavarában leejti és elrepül. Megnézem, mi az: egy vastag, szúrós kéregdarabka. Ó, te béna Frecsi!

Odakinn egy rozsdafarkú hussan el egy hatalmas tollpihével. Látod, Frecsi, a tied lehetett volna!

Dél körül minden elcsendesül. Semmi életjel, sem a verandán, sem a kertben. A rozsdafarkúak is eltûntek. Nyugtalanok vagyunk. Eddig tartott a dicsõség? Ígérem, Frecsi, többet nem szólok bele, hogy mivel béleled a fészket!

Délután dolgozni megyünk, este 9-re érünk haza. Lábujjhegyen, villanyt sem gyújtva lopakodunk be, csak az étkezõben gyújtunk villanyt, úgy leskelõdünk kifelé. Tele a fészek, csak Frecsi fél szárnya látszik ki. Hurrá!

Negyedik nap, május 12. csütörtök.

Háromnegyed hatkor kelek, de Apót nem tudom megelõzni: már kinyitotta a verandaajtót. A fecskék már nagyon ki akartak menni, a gázcsövön ültek, Frecsi az üvegajtót is lefreccsentette. Annyi baj legyen. Apó szerint tegnap a Tüzépeket járták, azért nem láttuk õket. Talán emeletráépítést terveznek? Mindenesetre ma egész nap hordják a gizgazt. Néhány újabb agyagpotty is mutatkozik. Mire készülnek ezek?

Az asztalra kiteszek egy csipetnyi pihepuha fosztott pelyhet. Aztán békén hagyom, hátha felfedezik. Ez meg is történik, hangosan vitatkoznak rajta többször is, de egyelõre még nem mernek az asztalra leereszkedni. Frecsi még mindig bizalmatlan. Frucsi megint üldögél egy sort a fészekben. A szomszédoknál már mindenütt költenek a fecskék.

Kora délután meglesem Frucsit fésülködés közben a gázcsövön. Pici csõrével mint egyfogú fésûvel szántja végig tollazatát. Elõször a farkát, a villa mindkét ágát. Aztán kiterjeszti a bal szárnyát, finom csontozatán átszûrõdik a nap, olyan, mint egy Leonardo-grafika. A csontocskák vonalában mindenütt végigmegy a csõre. Következik a másik szárnya, végül néhány rövidke mozdulattal a mellénye. Kész a toalett.

Délután dolgozunk, este, mire hazaérünk, már csend van, nyugalom és alvás. Mármint a fészekben. Frecsi azért kidugja a kobakját, égigmér bennünket, amikor megjövünk, de ártalmatlannak talál.

Ötödik nap, május 13. péntek

Reggel sikerült megelõznöm Apót. Ötkor keltem, hogy kinyissam a verandát. Frecsi a fészek szélén egyensúlyozva alszik. Fel sem ébred az ajtónyitásra. Hatkor már üres a fészek.

Délelõtt széttúrva találom a pelyheket. Nagy buzgalommal dolgoznak, már nem olyan bizalmatlanok. Hosszabb ideig figyelem a munka ritmusát. Elsõnek mindig Frucsi érkezik nagy csicsergéssel, de üres csõrrel.

- Te, ez nem is dolgozik, csak dirigál! - állapítja meg Apó.

Alighanem igaza van. Frucsi után hamarosan bevitorlázik Frecsi, a csõrében egész szénakazlak. Bedobja õket a fészekbe - Frucsi a fészek peremérõl figyeli -, és már megy is. Most Frucsi munkához lát. Úgy bukik le a fészek mélyére, mint a vadkacsák a vízbe, csak a villás farkú hátsója látszik. Rendezgeti a gizgazt. Utána félrebillent fejjel szemügyre veszi az eredményt - külön-külön mindkét szemével - és ha rendben van, megy Frecsi után, dirigálni. Néha-néha üldögél egy kicsit. Minõségellenõrzés.

A fészek alatt, az újságpapíron sárpottyok, egyéb pottyok, száraz fûszálak. Nézem a fészek alakulását, egyre féloldalasabbnak, kuszábbnak látom. Felismerhetõk az újonnan odaragasztott mûremekek. A fészek lassan csónakformát ölt. Õk tudják, mit terveznek..

Körbekérdezem a szomszédokat, miért nem fehér a mi fecskéink álla. Keveset tudnak róluk, nemigen szokták a fecskék állát nézegetni. Talán villásfarkúak, mondják. Persze, helyeselek, de szerintem minden fecske villás farkú. Vagy mégsem? Talán partiak, de azok nem fészkelnek háznál. Vagy füsti fecskék? Ilyen az, ha valaki városi analfabétának született, és most szembesül elõször a falusi élet csodáival. Hamar egy állathatározót!

Milyen szerencse, hogy könyvtárban dolgozunk! Délután átböngészünk néhány könyvet és internetes portált. Egyértelmûen beazonosítjuk õket, hangostul: füsti fecskék. Az egyik kép a fészküket is mutatja: olyan, mint egy szétdúlt szénakazal. Értem már, miért nincsenek megelégedve a hajdani molnárfecskék takaros, formásan tapasztott kunyhójával. Arról nem is beszélve, hogy kicsi nekik, Frecsi elöl-hátul kilóg belõle.

Már nem izgatjuk õket egyáltalán. Ahogy egymás mellett ülnek a gázcsövön, jól látni, hogy Frecsi öt-hat centivel hosszabb, mint Frucsi. Ezért látszik az egyik gömbölydednek, a másik nyulánknak.

Hatodik nap, május 14. szombat.

Reggel a felkelés rendben zajlik: már tudjuk, hogy fél hatkor kívánkoznak ki. Teszi mindenki a dolgát, megszoktuk egymást.

Délelõtt rettentõ sivalkodás, valami új, berregõ hang közbeiktatásával. Ismerem már ezt a hangot a rozsdafarkúaktól: vészjelzés. Csak nem macska tûnt fel a láthatáron? Bár az teljesen valószínûtlen, ismerve kutyáink heves vérmérsékletét. Óvatosan kinézek: a verandán fekete felhõben gomolyognak a fecskék, roppant patáliát csapva. Végül kiderül, hogy csak hárman vannak. Egy újabb füsti vetett szemet a fészekre. Nagy dérrel-dúrral kimegyek, hogy rendet tegyek. Frucsi csapzottan ül le a gázcsõre, a szárnya egészen zilált, talán még verekedett is. Frecsi üldözi az arcátlan idegent, mindketten kihussannak. Frucsi piheg, ha tudná, biztosan a szívére szorítaná a szárnyát.

A betolakodó nem tágít, megint berepül, Frecsi a nyomában. Leírnak egy kört, kiröppennek. Frecsi, most már állj a sarkadra! Frucsi még mindig piheg, Batyu kutya érdeklõdve nézi, de nem szól semmit.

Egy fél óra múlva helyreáll a rend. Frecsi hordja a szénát, Frucsi dirigál, majd üldögél.

Meg vagyok sértve! A pehely miatt. Frucsi az elõbb cserregve megérkezett, benyúlt a fészekbe, határozott mozdulattal kivette az egyik tegnap odakészített és azóta eltûnt pelyhemet, és kirepült vele. Nem kell a pihepuha fészek. Már látom, spártai fiókanevelésnek nézünk elébe.

Hetedik nap, május 15. vasárnap.

Az izgalom elmúlt, fecskéink mindennapjaink részévé váltak. A pelyhekkel alighanem nagy családi viszályt kavartam: Frecsi rendületlenül hordja õket befelé, Frucsi meg kifelé. Az egész veranda tele van kidobált pelyhekkel.

Megint borús, esõs nap van, keveset látjuk a fecskéket. Két ilyen nap alapján korai általánosítani, de talán ilyenkor inkább vadásznak.

A nap felfedezése: a könyvtárban is családot alapítanak a füsti fecskék. Nem a fõépületben, szerencsére, hanem az omladozó melléképület (volt cselédlakás) nagyszobájában. Nem valami jó ötlet, mert tudjuk, hogy a padláson gazdátlanná vált, elvadult macskák élnek.

Este hazatérve furcsa látvány fogad bennünket: a fészek határozottan csónak-, sõt gondola-formát öltött, egyik széle még fel is kunkorodik. Peremét körben megerõsítették. Belseje színültig megtelt szénával, Frecsi és Frucsi úgy álldogál rajta, mint egy hajó fedélzetén. Egymás felé forduló fejükkel, leeresztett farkukkal van bennük valami gótikus. Így is alszanak el, állva, szinte szakrális pózban.

Házavatás, Noé parányi bárkájában.

Nyolcadik nap, május 16. hétfõ.

Fecskéink élete alighanem érzékeny szakaszába jutott: Frecsi hevesen udvarol. Jobbnak véljük, ha most békén hagyjuk õket. Csak a hangokból következtetünk, no és néhány óvatos ajtónyitásból. Frucsi egyre többet üldögél, hol a fészekben, hol a gázcsövön. Frecsi jön-megy, érkezéskor mindig cserreg. Ha nyitva az étkezõ ajtaja, vagy kutya van a láthatáron, a cserrenés hangja éles, figyelmeztetõ, mint a biciklicsengõ, Frecsi fordul és kihussan. Ha nyugalom van, a cserrenés lágy torokhangú, és hosszas gügyögés követi, mindkét részrõl. Meg hangos kacarászás. Ne zavarjuk õket.

Kilencedik nap, május 17. kedd.

Megint borús nap, sokat vannak odakinn. Együtt jönnek-mennek, nagy fecserészéssel, nevetgéléssel. Közben páros köröket írnak le a verandán, útba ejtve mindig a fészket, de nem ülnek le. Olyan, mint egy násztánc.

Frucsi már megismer minket. Ha kilépünk, halk pittyenéssel üdvözöl.

Újabb nagy ribillió, befut az arcátlan idegen. Frecsi kikergeti, majd védõállást foglalnak el: Frucsi a gázcsövön, Frecsi a fészekben. Rájöttünk, hogy a gázcsõnek legalább olyan fontos szerepe lesz, mint a fészeknek. Majd ha kikelnek a Fröccsök, ez lesz az elsõ állomás, amikor repülni tanítják õket. Miután végigfut az egész veranda hosszán, többször is megpihenhetnek, mielõtt kirepülnének. Összkomfortos hely, nem csoda, hogy annyira védik.

Mi vajon meg tudjuk-e majd védeni õket? Az õszi búcsúzásról ábrándozom, amikor egy fészekalja Kisfröccs köszön majd el tõlünk.

Tizedik nap, május 18. szerda.

Esõ, hideg, szél. Frecsit ez sem zavarja, egész nap alig látni. Frucsi lustább egy kicsit, inkább a gázcsövön üldögél, nem szívesen megy ki az esõbe. Persze a csõ alatt is megjelennek a pottyok. Kénytelen vagyok a verandát egész hosszában végigteregetni újságpapírral. Lassan már úgy nézünk ki, mint a hûvösvölgyi Nagyrét majális után.

Tizenegyedik nap, május 19. csütörtök.

Frucsi fél délelõtt a fészekben lustálkodik, de aztán mégis egész napra eltûnik - Frecsivel együtt - a zord idõ ellenére. Amúgy eseménytelen nap, borús és hideg. Este összebújva találjuk õket a fészekben, nyilván fáznak. Fûtünk nekik egy kicsit.

Tizenkettedik nap, május 20. péntek.

Frucsi megint sokáig alszik, aztán kirepül. Fél óra múlva visszajön, szundikál egy kicsit. Megint kirepül, délre visszajön. A fészek a sok üldögéléstõl lenyomódott, kiöblösödött, Frucsinak csak a farka vége meg a szárnyvégei látszanak. Ütemesen mozognak. Talán tojást tojik? Vagy csak terhestornát játszik? Vagy még mindig a fészekben ágyaz? Frecsi nem mutatkozik.

Néhány perc elteltével csicser, de mire kilesek, Frucsinak már megint csak az ütemesen mozgó farka látszik.

Ebéd után két géppel nyírni kezdik a füvet a kertben. Éppen a fecskék miatt halogattuk, ameddig lehetett, de most már akkora, hogy Buksi és Batyu eltûnik benne. Apó, hogy a kutyák ne legyenek láb alatt odakint, becsukja a verandaajtót. Frecsi odakinn, Frucsi a fészekben. Ráadásul fülsiketítõ zaj.

Én éppen süteményt sütök, csak jó félóra múlva figyelek fel a felszólító módban elhangzó Csip! Csip!-ekre. A hanghordozás kísértetiesen emlékeztet Batyu Baff! Baff!-jaira, amivel azt jelzi, hogy méltánytalanság érte, kizártuk, és be akar jönni.

Óvatosan ajtót nyitok. Üres a fészek, a gázcsövön sincs senki. Frucsi az asztalon áll, Apó öngyujtóját kocogtatja a csõrével. Nem ijed meg, a legnagyobb lelkinyugalommal néz rám, aztán az ajtóhoz repül, majd egy kanyarral vissza. Nyissam ki neki.

Úgy érzem magam, mint a mesebeli szegény legény, aki hirtelen rájön, hogy érti az állatok beszédét. Boldogító felismerés. Frucsi kihussan, estig nem is látjuk.

Tizenharmadik nap, május 21. szombat.

Megint vérfagyasztó üldözési jelenetek. Hárman repülnek be konvojban: elöl Frucsi, aztán a szemtelen idegen, a sor végén Frecsi. Frucsi a fészekben keres menedéket, Frecsi keresetlen csattogások és berregések közepette kikergeti a szûnni nem akaró betolakodót. Rájövök: az idegen nem a fészekre vetett szemet, Frucsi tetszik neki. Pedig nála hiába kereskedik, a mi párunk olyan szeretetteljesen gügyög és cseverészik egymással, hogy világos: itt harmadiknak helye nincs!

Tizennegyedik nap, május 22. vasárnap.

A lustaság ragadós! Reggel már Frecsi sem kívánkozik ki a fészekbõl, fél kilenckor még alszanak, összebújva. Frucsi egész nap a fészekben tesz-vesz. Frecsi, miután felkelt végre, egyedül indul vadászni. Este menetrendszerûen nyugovóra térnek. Megfigyeltük: nyolckor, esti harangszóra már alszanak minden nap.

Tizenötödik nap, május 23. hétfõ.

Frucsi többnyire a fészekben, Frecsi csak ritkán néz be. Fecskeszótárunk új típusú csicserrel szaporodik: nagyon hangos, diadalmas csattogás, eddig összesen háromszor hallottuk. Gyanítjuk, hogy ilyenkor születik meg egy-egy tojás. Frucsi egész nap a fészekben gubbaszt, néha úgy összekucorodik, hogy nem is látni, máskor ki-kinéz, vagy testhelyzetet változtat.

Délután furcsa attrakcióra leszek figyelmes: Frucsi, mint egy cirkuszi artista, helyben jár, a feje hol süllyed, hol emelkedik. Mintha labdákat görgetne a lába alatt. Gondolom, a tojásokat forgatja, hogy egyenletesen érje õket a meleg.

Tizenhatodik nap, május 24. kedd.

A könyvtári fecskék még mindig szállást keresnek. Nálunk pedig Frucsi már egyértelmûen költ. Jó két hét, és kikelnek a Kisfröccsök. Azon töprengünk, hogy valami védõponyva-féle kellene a fészek alá, mert az építményrõl továbbra sem vagyunk valami nagy véleménnyel. A szomszédok lebeszélnek, régi eseteket emlegetnek, amikor a fészek közelében megjelenõ idegen tárgy végképp elriasztotta a fecskepárt, a tojásokat is sorsukra hagyták. Arra viszont biztatnak, hogy lessük ki, mikor nincs egyik fecske sem a fészekben, és akkor létráról bekukucskálhatunk, hogy hány tojás van. De ezt nem akarjuk. Épp eléggé gyötör bennünket a bûntudat amiatt, hogy ennyire lessük (ráadásul még közhírré is tesszük!) családi életük minden mozzanatát. Hadd legyen meglepetés a fiókák száma. És egyáltalán, honnan fogjuk tudni, melyik a fiú, melyik a lány? Hogy fogjuk megkülönböztetni õket? Fecskefiú- és fecskelány-neveken gondolkodunk.

Ez már felháborító!! Este fél kilenc van, negyedórája néztem meg a fecskéket, már aludtak, de a veranda ajtaja még nyitva van. Most meg valami teljesen szokatlan estéli lárma – mi történhetett? Kinézek, a fészekben nyugalom, viszont a nyitott ajtó tetején egy olyan hosszú fecske ül, hogy alig hiszek a szememnek. Csak nem a betolakodó? Legalább öt centivel hosszabb Frecsinél! Amúgy gyönyörû. Egyáltalán nem ijed meg tõlem, mond is valamit, alig akar elmenni. Hát ettõl már soha nem szabadulunk? Nincs mese, nevet kell adnunk neki. Legyen mondjuk Arcátlan Csirkefogó, röviden Arcsi.

Tizenhetedik nap, május 25. szerda.

Tudtam én, hogy nem leszünk híján a drámának! Frucsi ma újabb két diadalmas csattogást hallatott, aztán egy furcsa harmadikat, berregéssel, "orrszívással" tarkítva. Nyilván orrol valamiért. Kinézek, persze hogy Arcsi az! Éppen távozik, megszégyenülten, de rettenthetetlenül. Frecsi egész nap nem látható. Frucsi idõnként - rövid idõre - magára hagyja a fészket, akármi is van benne. Mi lesz így a tojásokkal?

Tizennyolcadik nap, május 26. csütörtök.

Frucsinak elege van a fiúkból. Úgy látszik, mindkettõt kitiltotta a fészekbõl. Pedig látogatják sûrûn, pontosan lehet tudni, mikor melyik. Frecsivel elcseveg, Arcsit heves orrszívásokkal üldözi el.

Délután megint nagy a ribillió. Mire kiérek, Frucsi a fészekben, Arcsi szétterpesztett szárnyakkal félig kilátszik a fészek oldaláról, igen kényelmetlen pózban. Öt perc múlva megint kinézek, pompás látványban van részem. Arcsi a fészek szélén álldogál, Frucsi ziláltan a fészekben, fél szárnya kiterjesztve. Arcsi téblábol, Frucsi egyszercsak finom, de határozott mozdulattal megbillenti a fél szárnyát és kilöki Arcsit a fészek peremérõl. Ez az, Frucsi!

Tizenkilencedik nap, május 27. péntek.

A helyzet változatlan, Frucsi ül a fészken, néha-néha rövid idõre kimegy, de hamar visszajön. A berepülések folytatódnak. Az erõviszonyok fordulni látszanak. Hogy mibõl gondolom? Délelõtt kinézek, a szokásos látvány: Frucsi ziláltan a fészekben, a másik kettõ éppen fordul kifelé, csakhogy fordított sorrendben, elöl Frecsi, menekülve, Arcsi hátulról rárepül, és jó nagyot koppint a fejére a csõrével. Fel vagyok háborodva!

Huszadik nap, május 28. szombat.

A meteorológia nagy meleget mond, ezért egy lapos tálkában vizet rakok ki a veranda asztalára. Egész nap nem tapasztalom, hogy oda merészkednének. Ismétlõdõ heves orrszívások, Arcsi nem tágít, Frucsi nem enyhül. Idõnként Frecsi is meg-megjelenik, de el is megy. Már két napja nem alszik itthon. Frucsi nagyon elszánt, szemlátomást egyedül akar boldogulni a bonyolult helyzettel. Arcsi soha nem ül a gázcsõre, az ajtó felsõ peremérõl pislog fel a fészekbe, idõnként dalol, mint egy trubadúr. Velem is nagyon közlékeny, egyáltalán nem fél. Tulajdonképpen kedves fickó, igazi szívtipró.

Huszonegyedik nap, május 29. vasárnap.

Délelõtt újabb csicserrel gazdagodunk. Apró, boldog csicserek rövid sorozata. Szerintem Frucsi odamerészkedett a vízhez, még az sincs kizárva, hogy megmártózik benne. Mire kiérek, mindig a fészekben ül már. Amúgy nagy a forgalom, és kevesebb az orrszívás. Tikkasztó a meleg, Frucsi nyitott csõrrel liheg a fészekben. Ha azt mondom hízelgõ hangon, hogy "Frucsi", kidugja a fejét. Vagy csak én látom úgy.

Huszonkettedik nap, május 30. hétfõ.

Már kora reggel, az ajtónyitás után szörnyû visítozás, amely heveny orrszívásba megy át. Arcsi tovább próbálkozik, Frucsi most már hisztérikusan tiltakozik. Ez a nap folyamán többször megismétlõdik. Frecsi, a gyáva, alig mutatkozik. Annyi változás van, hogy fecskéink teljesen leszoktak a gázcsõrõl, mióta felfedezték a veranda egyik eldugott beszögellésében az odatámasztott kétágú falétrát. Annak tetejérõl remek kilátás nyílik a fészekre. Frucsi odafönn trónol, mint Júlia az erkélyen, a két fiú pedig a létra két csúcsáról epekedik fölfelé. Frecsi megint nem aludt itthon.

Huszonharmadik nap, május 31. kedd.

Rettentõ szél van, majd délelõtt megnyílnak az egek csatornái. Zuhog az esõ, süvít a förgeteg, a mi fecskéink sehol. Még Frucsi is kiment, gondolom, idõnként kénytelen így tenni, ha nem akar éhen pusztulni a fészekben. Még egyszer sem láttam, hogy valamelyik fiú táplálta volna, ahogy azt olvasmányaim alapján feltételezném. De Frucsi néhány perc elteltével mindig visszajön, a fiúk sehol. Aztán mire eláll a felhõszakadás, Arcsi is megjelenik, csuromvizesen, de délcegen. Most nem udvarol, csak ül a létra egyik csúcsán. Hamarosan megérkezik a másik csúcsra Frecsi is. Tíz perc múlva, amikor kinézek, nem ismerek rá. Olyan, mint egy sárgás tollgombóc. Mellényének minden pihéjét fölfújta, úgy szárítkozik.

Huszonnegyedik nap, június 1. szerda.

Hûvös az idõ, Frecsi itthon aludt, mint a régi szép idõkben, de hajnalban már hevesen kéredzkedett kifelé. Napközben felváltva látogatják Frucsit, aki már ügyet sem vet rájuk. Frecsit néha odaengedi a fészek peremére, Arcsit nem. A vita most a két fiú közt folytatódik, az orrszívással tarkított veszekedés korántsem olyan lendületes, mint amikor Frucsi áll a sarkára, válogatott sértéseket vágva a fiúk fejéhez (gyanítom, hogy a tutyimutyi Frecsinek is kijut belõlük).

Huszonötödik nap, június 2. csütörtök.

Frecsi megint a fészekben aludt, de kora hajnalban újra rátört a klausztrofóbia, az ajtó üvegéhez csapkodta magát. Kiengedtük, nem is láttuk egész nap. Frucsi boldogul, ahogy tud. Arcsi idõnként megjelenik, üldögél a létra tetején, bámulja Frucsit, bámulja a kutyákat, bámul bennünket: teljesen szelíd. Frucsi nem foglalkozik vele, gunnyaszt a fészekben.

Huszonhatodik nap, június 3. péntek.

A helyzet változatlan, néha Frecsi is benéz, Arcsi gyakrabban, Frucsi rendíthetetlenül költ. Batyu kutyánk úgy érzi, házõrzõi kötelességei a fecskékre is kiterjedtek, ha csattogást, orrszívást hall, elsõnek rohan megnézni, mi a helyzet. Soha nem ugat, leül szépen a veranda közepére és szemmel tartja a fecskéket.

Huszonhetedik nap, június 4. szombat.

Valami várakozás van a levegõben. Frucsi ki sem mozdul a fészekbõl, a két fiú a létra két csúcsán posztol, persze nem állandóan. Utánaszámolok: még két-három nap, és kikelnek a fiókák. Este Frucsi megint egyedül tér nyugovóra. Apó szerint Frecsi kocsmázni jár.
.
Huszonnyolcadik nap, június 5. vasárnap.

Hajnalban furcsa, mély torokhangú fityfirittyekre ébredek. Valahogy így: Fitty! Fitty! Firitty! Fityfiritty! Félálomban kitámolygok, Apó már ajtót nyitott, és csodák csodája, Frecsi álldogál a fészek peremén. Gondterhelten néz befelé. Frucsi kintrõl érkezik, váltja Frecsit, lázasan turkál a fészekben, körbe-körbe tipródik a peremén, közben ugyanazon a mély hangon gügyög, csak sokkal halkabban: Prütty! Prütty! Pürütty! Megint Frecsi vitorlázik be, Frucsi kiröppen, kisvártatva Frucsi vissza, Frecsi el. Tanakodnak egymással és gügyögnek (pontosabban prütyögnek) befelé a fészekbe.

Csak nem kelt ki valamelyik kis koraszülött? A könyvek és a Madártani Intézet honlapja szerint van még két napjuk! A fészekbõl semmi nem hallatszik.

Cserélem az újságpapírt a fészek alatt. A pottyok között egy sárgás toll Frucsi mellényébõl, a tollhoz tapadva egy takaros fél tojáshéj, fehér alapon fekete pettyekkel. Belsejében némi odatapadt, kissé véres pihe. Tehát kikelt az elsõ! De miért nem szól egy szót sem? Vagy az még korai volna?

Frucsi kissé fejvesztve tüsténkedik. Frecsi térül-fordul, és valamit dugdos befelé a fészekbe.Állandóan váltják egymást. Frucsi mindig beül, Frecsi csak jön, tuszkol valamit befelé, aztán türelmetlenül várja Frucsi visszatértét. Vagy két óra múlva két újabb tojáshéjat találok. Már hárman vannak! És még mindig néma csend.

Dél felé nagy pillanatnak vagyok tanúja. Bevágódik Arcsi, szárnyát rebegtetve oldalaz ide-oda a fészek körül, és közben mély, dorombolásszerû hangokat hallat. Mint amikor Buksi kutyánk hortyog. Frucsi egy darabig tûri, de amikor közelebb merészkedik, kihajol a fészekbõl, és szabályosan fúj, mint egy macska. Ha nem látom, nem hiszem el. Arcsi annyira megretten a produkciótól, hogy hanyatt-homlok távozik, nem is kerül elõ többet.

Helyreállt a családi béke. Minden olyan, ahogy meg van írva. Frecsi hozza az eleséget és tisztogatja a picinyeket a tojáshéjtól, Frucsi ül rajtuk. Csak a fészek nagy csöndje aggaszt kissé.

A tojáshéjak fölött merengve úgy döntünk, hogy a Kisfröccs elnevezés túl profán azoknak a parányi, tehetetlen jószágoknak, amelyek ma reggelig ezekben a tojásokban laktak. Ezért inkább Prücsköknek fogjuk hívni õket.

Huszonkilencedik nap, június 6. hétfõ.

Kora reggel még egy tojáshéjat találtunk, több nem került elõ. Tehát négy Prücsök van. Frecsi gondos családapa, itthon aludt és fáradhatatlanul sürög-forog. Mindig nagy csicsergéssel érkezik, Frucsi már suttyan is kifelé. Csak az a némaság... Dehát biztosan élnek, máskülönben minek hordaná Frecsi az élelmet? Megfigyeltem: Frucsi sohasem etet, csak ül.

Harmincadik nap, június 7. kedd.

Minden változatlan. Frecsi etet, Frucsi üldögél, a fészekben teljes némaság. Béke és harmónia. Arcsi sehol.

Harmincegyedik nap, június 8. szerda.

Hajnalban, amikor megyek ajtót nyitni, valami gyenge nyiszogást hallok. Nem is vagyok biztos benne, hogy hallottam valamit. Hosszan fülelek: igen! Nem tévedés, megszólaltak a Prücskök! Most már baj nem lehet! Este, mikor hazamegyünk, még mindig nyiszognak, valamivel talán már hangosabban.

Harminckettedik nap, június 9. csütörtök.

Ritka pocsék napra ébredtünk. Hideg van, megint fergeteges szél cibálja a kertet. A fészekbõl gyengécske nyiszogás. Frecsi ímmel-ámmal etet, aztán délután eltûnik. Frucsi csak ül a fészken. Egy Prücsök megpróbálja felküzdeni magát a fészek pereméig, de a szigorú anyuka visszatessékeli. Egyre hidegebb van, szívem szerint becsuknám a veranda ajtaját, de várjuk haza Frecsit. Este, mire hazaérünk a munkából, zuhog az esõ, dermesztõen hideg van. Frecsi sehol. Becsukjuk az ajtót, bekapcsoljuk a fûtést, melengetjük õket egy kicsit. A fészekbõl egyetlen cérnavékony hangocska kiáltozik. Vészjelzésnek hangzik. Frucsi igyekszik méretének duplájára felfújni magát, szárnyai pilledten lógnak.

Harmincharmadik nap, június 10. péntek.

Hajnalban néma csönd a fészekben. Frucsi ugyanúgy ül, lankadt szárnyakkal. Többször kinézek, hallgatózom: semmi. Aztán Frucsi egyszercsak kirepül, vissza sem jön.

A tévébõl megtudjuk, hogy tegnap megdõlt az évszázados hidegrekord. Ma is nagyon hideg van, zuhog az esõ. Némaság, temetõi csönd az egész házban. Hát itt a vége.

Apóval csendben teszünk-veszünk. A kutyák is mintha kómában lennének. Ahányszor kilépek, elsõ pillantásom a fészekre esik. Sehol semmi. Borzasztóan hiányoznak.

Nyomott hangulatban lézengünk egész nap. Este, mikor hazajövünk, Apó felkiált: Te, Frucsi ott van a fészekben! És tényleg. Frucsi némán szorgoskodik. Mintha éveket öregedett volna.
Szemügyre veszem az újságpapírt a fészek alatt. Egy jóformán csupasz, csontos kis tetem hever ott. Frucsi temet.

Harmincnegyedik nap, június 11. szombat.

Reggel Frucsi kimerülten gubbaszt a fészekben. A veranda túlsó végén, az ajtó közelében még két kis tetemet találok. Megpróbálta kicipelni õket a parányi csõrével. A negyedik fennakadt a fészek külsején, ott lóóg. Apó óvatosan szedi le a partvissal. Csendben eltemeti õket.

Frucsi igazgatja a fészket. Legalább õ itt van. Frecsinek két napja se híre, se hamva.

Aztán délelõtt megtelik a ház élettel. Megérkezik a trubadúr, a mesterdalnok: Arcsi! Délcegebb és szelídebb, mint valaha. Az idõ is javul, idebenn kisütött a nap. Frucsi némán fogadja az udvarlást, de legalább nem szívja az orrát. Csak üldögél a létra tetején, szemközt vele Arcsi, aki olyan trillákat bocsát ki csöpp tüdejébõl, amelyekhez foghatót még nem hallottam. Engem mindenesetre elbûvöl. Frucsi nagyon visszafogott. Hogy a hiúság nem halt ki belõle, azt csak onnan tudni, hogy idõnként kacér kis mozdulattal megigazgatja a mellényét.

És megy az élet tovább. Megtanultam tisztelni Arcsit. Így aztán a neve mától nem Arcátlan Csirkefogó, hanem Aranyos Csicsergõ. Vagyis Arcsi.

Délután Arcsi egy teljes operát ad elõ, több felvonásban a kétszemélyes közönségnek. Frucsi némán és kecsesen ül a páholyban (a létra tetején), én meg az ajtó mögül hallgatózom. Arcsi estefelé többször körberöpdösi a fészket, de nem mer leszállni rá. Az a múltkori fújás nagyon megijeszthette. Frucsi szemmel tartja, de nem szól semmit.

Harmincötödik nap, június 12. vasárnap.

Reggel, amikor kilépek, Arcsi hangos trillával üdvözöl. És csodák csodája: Frucsi is megpróbálja utánozni! Mûvészileg a nyomába se léphet ugyan, de legalább megszólalt.
Egész nap hangos a ház Arcsi dalolásától. Már a fészekben van, olyan buzgón barkácsol, mintha most érkezett volna a melegebb tájakról. Frucsi halk utasításokkal látja el.

Ma, a harmincötödik napon Buksi kutyánkra az újdonság erejével hatnak a lakótársak. Mint már másutt említettem, õt nem az eszéért szeretjük. Vad ugatásokkal ront feléjük, de hamar lecsillapítom.

Ez az Arcsi egy valódi sztár! Végignéztem a reggeli tisztálkodását, és észrevettem, hogy fejebúbján fel tudja borzolni a haját! Apó szerint zselézi.

Harminchatodik nap, június 13. hétfõ.

Reggel Frucsi egyedül a fészekben, Arcsi sehol. Délelõtt ismerõs, régen hallott hangok ütik meg a fülemet: vad vitatkozás. Ez semmi esetre sem Arcsi. Kinézek, hát uramfia: Frecsi jött meg, de milyen állapotban! Szurtos, mint egy csavargó, és a farka villájának egyik fele letörött. Ott folytatják Frucsival, ahol a mézeshetek alatt abbahagyták. Hangosan veszekednek.

Arcsi egész nap nem mutatkozik. Ezt nagyon furcsállom. Délután Apó beszól a kertbõl: „Te, mit keres az a fecske a fûben? Ott röpköd.” Ki sem nézek, úgy mondom: „Biztosan Frecsi gyûjtöget a fészek tatarozásához.”

Harminchetedik nap, június 14. kedd.

Frecsi itthon aludt, Arcsi még mindig sehol. Hiányoznak a trillák. Frecsi és Frucsi jól elbeszélget egymással, de dalról szó sincs.

Délután a kertben, a macskák búvóhelyétõl nem messze szörnyû felfedezést teszek. Két jókora fecskeszárny hever a fûben, tõbõl kitépve, és két extra méretû faroktoll. A többi, beleértve a trillákat is, valamelyik macskabendõben. Vége Arcsinak, vége a dalnak.

Mi történhetett itt? Csak következtetek: talán összeverekedett a két fiú, Frecsi farka is akkor törhetett le. De azt nehezen tudom elképzelni, hogy a tutyimutyi Frecsi legyõzte volna a délceg Arcsit. Talán csak megsérült, azért kényszerült a fûbe. Ahol aztán rátalált valamelyik macska.

Nagyon szomorú vagyok. Arcsit még jobban sajnálom, mint a Prücsköket. Kivételes mûvész volt.

Harmincnyolcadik nap, június 15. szerda.

Fecskepárunk egész nap vitatkozik, mondhatni nagy hangon veszekszik. Frecsi a fészket igazgatja, Frucsi kiabál. Az az érzésem, nem akar tovább lakni ebben a fészekben. Nem csodálom, nem lehetnek valami jó emlékei.

Harminckilencedik nap, június 16. csütörtök.

Folytatódik a veszekedés, ránk már ügyet sem vetnek, a veranda ajtaja állandóan nyitva van. Frucsi úgy látszik megmakacsolta magát, közelébe sem megy a fészeknek, csak a gázcsõrõl kiabál. Frecsi egy idõ után megunja, és huss! berepül a szobába. Szerintem Frucsi köti az ebet a karóhoz, hogy melegebb, még védettebb helyre kellene fészkelni.

Na, ezt már nem! Nem fogjuk az egész házat éjjel-nappal tárva-nyitva tartani. Kitessékeljük Frecsit, közben többször falnak megy. És még azt írják a könyvek, hogy a füsti fecske bajnok a repülésben!

Becsukjuk az ajtót, majd amikor úgy gondoljuk, hogy elég volt a nevelésbõl, megint kinyitjuk. Frecsi azonnal benn terem, tesz egy kört és kirepül. Nyomban utána érkezik Frucsi. Rögtön kinézi magának a függönykarnist, rátelepszik, nem is akar tágítani onnan. Hosszú percekig beszélek a lelkére, lengetem a kezem, de semmi. Végül mégis rájön, hogy nem látjuk itt szívesen, veszi az irányt az étkezõn át nyílegyenesen a konyhába. Azonnal megtalálja a gázcsövet, boldogan üldögél rajta. Nagy üggyel-bajjal innen is kizavarjuk, aztán bezárkózunk egész napra.

Negyvenedik nap, június 17. péntek.
Majdnem egész napra eltûntek. Épp csak fordulnak egyet-kettõt, aztán mennek tovább. Újabb udvarlás vette kezdetét.

Negyvenegyedik nap, június 18. szombat.

Ma sem igen láttuk õket. Mindenesetre megállapítható, hogy Frucsi már nem olyan veszekedõs, mint néhány napja. Ha néha megpihennek a gázcsövön, csak cseverésznek.
Éjszakára csak Frucsi jött haza.

Negyvenkettedik nap, június 19. vasárnap.

Még mindig lófrálnak.

Negyvenharmadik nap, június 20. hétfõ.

Reggel nagy csattogás-csicsergés, ami valami iá-iá szerû hangban fejezõdik be. Frucsi egyedül produkálja. Alighanem megszületett az elsõ tojás. Frecsi nem alszik itthon.

Negyvennegyedik nap, június 21. kedd.

Háromszor-négyszer is megismétlõdött a csattogás, iá-zás. Jönnek az újabb tojások. Csak így tovább, Frucsi! Azzal együtt elég sokat van távol, még nem ül rajtuk.

Negyvenötödik nap, június 22. szerda.

Frucsi megbolondult! Egész nap hangos a ház a csattogás-iázástól. Ennyi tojást nem tojhatott! Délután már figyelem. Kiderül, hogy valahányszor visszajön a fészekbe és meglátja a tojásokat, az újdonság erejével hatnak rá, ezért az üdvrivalgás.

Negyvenhatodik nap, június 23. csütörtök.

Frucsi végre leült a tojásokra. Remélhetõleg eseménytelen napok következnek.

Negyvenhetedik nap, június 24. péntek.

Frucsi üldögél, Frecsit egész nap és egész éjjel nem láttuk. Néha egy-egy kurta cserregést hallani, ilyenkor talán vet egy pillantást békésen unatkozó párjára.

Negyvennyolcadik - ötvenhetedik nap, június 25-július 4. szombat-hétfõ.

Eseménytelen napok, Frucsi költ, Frecsi távollétével tüntet, mi már egy kicsit belefásultunk a várakozásba.

Ötvennyolcadik nap, július 5. kedd.

Kora reggel diadalmas Fitt! Fitty! Firitty! Fityfiritty!-re ébredek. Rohanok a verandára: a hír igaz! Ott a tojáshéj, igaz, hogy csak egy. A fészekbõl semmi hang, de ettõl már nem ijedünk meg. Várjuk a folytatást.

Délelõtt Frecsi új hanggal lep meg bennünket: olyan, mint a biciklicsengõ. Rövid, éles cserrenés. Kiderül, hogy a bámészkodó Batyut akarja távol tartani. Mélyen rárepül, közben cserren. Ez persze felkelti Batyuban is a vadászösztönt, de mivel szófogadó kutya, elsõ szóra bejön.

Ötvenkilencedik nap, július 6. szerda.

Hiába lessük, nincs több tojáshéj. A fészekbõl semmi hang. Jól nézünk ki, ha csak egy fióka van – most, hogy már tudjuk, mennyire törékenyek és esendõk. Frucsi üldögél, idõnként rendezkedik a fészekben.

Hatvanadik-hatvanegyedik nap, július 7-8. csütörtök-péntek.

Semmi újdonság. Fecskéink nem sokat tartózkodnak itthon, Frucsi azért néha üldögél egy kicsit. Batyut mindenesetre távol tartják a biciklicsengõ-hanggal. Már-már feladunk minden reményt.

Hatvankettedik nap, július 9. szombat.

Végre! A fészekbõl magányos Csip! Csup! hangocska hallatszik. Legalább az az egy él! Mindjárt nevet is adunk neki, hiszen már öt napos, tehát rekordot döntött. Csipcsupnak fogjuk hívni.

Hatvanharmadik nap, július 10. vasárnap.

Ez már nem egy hang! Ez már nyiszitelés! Halk és erõtlen ugyan, de mégis csak azt bizonyítja, hogy többen vannak. Pedig nem találtunk több tojáshéjat. Vagy kihordták õket, vagy még a fenekükön van (Apó szerint). Frecsi hordja az ennivalót, Frucsi inkább csak pihen és a fészket rendezgeti. Mind a ketten nagyon soványak, egészen összetöpörödtek.
A fészek alatt sûrûsödnek a pottyok. Meg a tollak. Nemigen értem, hogy mitõl van ez a nagy tollhullatás, mindenesetre a tollakat nem takarítom el, hátha céljuk van. Talán a piciket védik, ha kiesnének a fészekbõl?

Hatvannegyedik nap, július 11. hétfõ.

Semmi kétség, többen vannak. Még nem látszanak ugyan, de a sokszólamú nyüszögés nagyon reménytkeltõ. Most már felváltva etetnek.

Hatvanötödik nap, július 12. kedd.

Ma láttam õket! Fantasztikus látvány volt: Frecsire meg az eleségre vártak. Úgy nyújtogatták fölfelé a nyakukat, mint parányi struccok. Hosszú cérna nyak, a végén apró struccfej. Vagyis három ilyet láttam, pihés fejük inkább szõkés; a negyedik ellenben – nyilván Csipcsup, aki ma egy hetes – bozontos fekete bóbitát visel. A három kis kopaszt Fityfirittyeknek neveztük el. Egyelõre megkülönböztethetetlenek. Már nagyobb a hangjuk, mint tegnap.

Hatvanhatodik nap, július 13. szerda.

A Fityfirittyek kezdenek barnulni. Csipcsup bóbitájától ugyan még messze vannak, de már látszik, hogy õk is fecskék lesznek. A fészek alatt rengeteg a potty, ráadásul roppant lucskosak. Errõl eszembe jut: az etetést már láttuk, de vajon hogyan isznak a picinyek?

Hatvanhetedik nap, július 14. csütörtök.

A picinyek olyan rohamosan nõnek, hogy már egymást tapossák a fészekben. Feketedõ, tüskés kis fejük kilátszik, és most már az is, hogy a szájuk körben fehéres-sárga. Ma láttam Frucsit etetni. Elõször öklendezik egyet-kettõt, aztán a kiválasztott Fityfiritty szájába tuszkolja a csõrét. Közben még mindig a fészket takarítják, Frucsi meglehetõsen erélyes mozdulattak gyömöszöli a Fityfirittyeket a fészek egyik sarkába (ha lehet ennél az építménynél ilyesmirõl beszélni), aztán vadul kotor az alomban. Frecsit láttam valami nagy fehérrel kirepülni, nyilván tojáshéj lehetett.

A Fityfirittyeknek már picike szárnyuk is van, sõt láttam az egyiknek a parányi hátsóját is, amikor teljesen szakszerûen pottyantott kifelé. A hangocskájuk még elég gyenge, nem sokat sivalkodnak. Frecsi és Frucsi már visszanyerte régi csinos formáját, etetéskor ügyesen megtámasztják magukat a fészek oldalán.

Frecsi egyre vészesebb rárepülésekkel ijesztgeti Batyut. Félek, hogy még rossz vége lesz.

(Folytatás következik)
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra