Philip Gingerich, a Michigani Egyetem paleontológusa Pakisztánban bukkant rá két õscet - egy hím és egy vemhes nõstény - maradványaira.
Meggyõzõdése szerint ezek a fosszíliák világítanak rá, hogy miként cserélték le a cetek a szárazföldi létformát a vízi életmódra.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A csontvázak a kihalt archaeocetidák vagy "õscetek" (Archaeoaceti) alrendjéhez tartoztak és az elsõ ismert reprezentánsai egy új fajnak, amelyet Maiacetus inuusnak neveztek el. A Maiacetus anyacetet jelent, míg az Inuus római istenség, amely a nyájak szaporodása felett õrködött.
A magzat fejjel lefelé helyezkedett el az anyaméhben, ahogy ez más szárazföldi emlõsnél megszokott: ennek köszönhetõen világrajötte után azonnal képes lett volna lélegezni. A vízben születõ emlõsök magzatai farokkal lefele helyezkednek, ily módon születésük után rögtön tudnak úszni. A lelet arra utal, hogy az õscetek fokozatosan "mondtak le" a szárazföldi életmódról, s kicsinyeiknek nem a vízben adtak életet, ahogy ezt a "modern" fajtársaik teszik.
A 2,59 méteres hím testmérete mintegy 12 százalékkal szárnyalta túl a nõstényét, "tépõfogai" pedig 20 százalékkal voltak nagyobbak. Philip Gingerich szerint ezek a kifejlett fogak arra utalnak, hogy az õscetek idejüket javarészt a vízben töltötték, ahol halakra vadásztak és ott is fogyasztották el a zsákmányt.
Mind a hím, mind a nõstény négy uszonyszerû végtaggal rendelkezett, amelyek megtartották ugyan az õscetek testsúlyát a szárazföldön, ám csak rövid távolságok megtételére voltak alkalmasak. Ebbõl következik, hogy az õscetek csupán pihenni, párosodni, valamint kicsinyeik világrahozatalára jöttek ki a szárazföldre.
"Egyértelmû, hogy a parti sávban éltek, s ki-be járkáltak a vízben" - magyarázta Philip Gingerich. A paleontológus meggyõzõdése szerint a Maiacetus az õsceteknek egy "köztes" alakja volt, amely megmutatja, hogy miként váltak szárazföldibõl vízi emlõssé.