2024.03.28. - Gedeon, Johanna

A kutyák által okozott károkért a gazdák felelnek

A kutyák által okozott károkért a gazdák felelnek
A kutyák által okozott károkért a gazdák felelnekAz utóbbi időben megszaporodott azon telefonok száma, amelyekben az utcákon, vagy a település szélén, gyérebben lakott tanyás részein egyedül, vagy csapatban kóborló kutyák miatt panaszkodnak. A legtöbb esetben gazdátlanok az ebek, de olyan eset is előfordul, hogy a tulajdonos – mert a gazda nevet nem nagyon érdemli meg – kicsapja a jószágokat, töltsék az idejüket úgy, ahogy kedvük tartja. Pedig az állattartásra, s ezen belül a kutyatartásra szigorú szabályok vonatkoznak, és aki ezeket nem tartja be, az felelősségre vonásra számíthat.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

A szabálysértési törvény szerint, aki a felügyelete alatt álló kutyát felügyelet nélkül bocsátja közterületre, illetve ott, vagy természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen póráz nélkül elengedi, vagy kóborolni hagyja, avagy szájkosár és póráz nélkül közforgalmú közlekedési eszközön szállítja szabálysértést követ el, csakúgy mint aki élelmiszer-árusító üzletbe, közfürdő területére vagy játszótérre beengedi, illetőleg beviszi az ebet. Természetesen ez alól a szabály alól kivételt jelentenek a vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutyák.

Nem tanácsos tehát megszegni a szabályokat, annál is inkább, mert bármit is követ el a kutya, azt a gazdán kérik számon. A Polgári Törvénykönyv szerint aki állatot tart, felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okoz. Megállapítható az állattartó felelőssége továbbá minden olyan esetben, amikor az állattartó megszegi az állattartásra vonatkozó szabályokat, és ezzel másnak, akár más kutyának okoz kárt.

Tovább színesíti a palettát, hogy az önkormányzatok saját jogkörükben megtilthatják a település bizonyos részein a kutyák póráz nélküli sétáltatását, illetve meghatározhatják azokat a területeket, amelyekre tilos kutyát bevenni. Ilyen területek lehetnek a játszótér, oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények területe, természetesen az állatorvosi rendelő kivételével, illetve ilyen lehet az ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény.
A fentiek értelmében tehát nem árt tisztában lenni az általános- és a helyi szabályozással mindazoknak, akik kutyát tartanak. Amennyiben pedig bármely településen problémát okoznak a felügyelet nélküli ebek, minden esetben az önkormányzathoz kell bejelentést tenniük az ott élőknek.

Az önkormányzat feladata gondoskodni a kóbor ebekről

Minden településen az önkormányzat feladata gondoskodni arról, hogy kutyák ne csatangoljanak az utcán. Ha van gazdája a kóborló jószágnak, akkor figyelmeztetik, és büntethetik is. Ha pedig a kutya gazdátlan, akkor a befogásáról kell gondoskodni.

Ha betartják a rendeletet, hamar kiderül, ki a felelős

Manapság nem okoz gondot a gazdátlanul kóborló ebek gazdájának azonosítása. A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. kormányrendelet módosított rendelkezései alapján 2013. januárjától a négy hónaposnál idősebb kutyát csak egyedi azonosítóval, úgynevezett elektronikus transzponderrel (chip) ellátva lehet tartani. A szabályozás nagy előnye, hogy az egyedi azonosítás nagy segítséget jelenthet az elveszett állatok tulajdonosukhoz történő visszajuttatásában, a másik nagyon hasznos hozadéka pedig az, hogy megkönnyíti majd a most már bűncselekménynek minősülő állatkínzások felderítését és bizonyítását is.
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra